Dér Heni hamar saját lábára állt, 16 évesen költözött fel a fővárosba egy vajdasági faluból, szigorú édesapja akarata ellenére énekesnőként próbált szerencsét.
Dér Heni 17 évesen tűnt fel a Megasztárban, országos hírnevet szerezve magának, a ranglétrát végig járva a mai napig sikeres énekesnőként zenekarban és szólóban is. Rigorózus édesapja – aki Heni elmondása szerint fiú gyermeket akart volna – az éneklésre csak hobbiként tekintett, hallani sem akart róla, hogy Heni „csak” énekesnő legyen. Komolyabb pályát szánt neki.
– Azt akarta, hogy tanuljak, legyen doktori cím a nevem előtt, ha már lánynak születtem. Ezért a legjobb tanuló voltam az iskolában, bennem volt ez a megfelelni akarás apu felé – mesélte a kétgyermekes anyuka az M2 Petőfi TV műsorában.
– De nagyon hálás vagyok, amiért apukám akarta, hogy legyen diplomám. Emiatt nekem is fontos lett, hogy megszerezzek egy másfajta tudást. Mert ha csak a zenei palettából próbálom az információt szívni az agyamba, akkor lehet, hogy leszűkítem a látókörömet, és a közönségemet nem tudom úgy megszólítani, hiszen honnan tudnám, milyen az, amikor meg kell dolgozni a kenyérért, és megvásárolni a boltból, mert a művészvilág másról szól, máshogy látnak a művészek.
Ha a fiókban ott van egy, kettő diploma, attól belül sokkal gazdagabbak leszünk, amit nem vehetnek el tőlük soha, ezt szeretném a gyerekeimnek is megtanítani.
– A politológus diplomám oka az, hogy vajdasági magyarként mi csak titokban tanulhattunk magyar történelmet, nagyon kevés óraszámban tartották, mert szerb történelem volt hangsúlyosabb. Amikor Magyarországon kezdtem építeni a karrieremet, az éreztem, ahhoz, hogy teljes értékű magyarrá válhassak és ápoljam a magyar identitást, ahhoz elengedhetetlen, hogy ismerjem teljes egészében a gyökereimet és a kultúrát. Minden vizsgára dupla annyi anyagot kellett megtanulnom, mert az összefüggéseket, pártideológiákat, mind-mind történelemből merítve tudtam megtanulni, azt is hozzá kellett olvasnom – mondta az énekesnő, aki mindemellett egy alapítvány kurátoraként fiatal zenészeknek és sportolóknak tar motivációs előadásokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.