Valamit nagyon tud Pataky Attila, Alapi István, Kicska László, Gömöry Zsolt és Benkó Ákos. Március 9-én este az évfordulós bulit ugyanazzal a lelkesedéssel játszották végig, mint amilyen elszántsággal tették országszerte ismertté az alapító tagok 1973-ban a miskolci egyetemistákból összeállt Edda Művek néven debütáló bandát. Igényes zenéjükkel, őszinte szövegeikkel tízezrek kedvencévé váltak, s maradtak is – ötven év ide, vagy oda – írta koncertbeszámolójában a Magyar Nemzet - akiknek ezúton is köszönjük a képgalériát, ami hűen tükrözi azt a hangulatot, amit ezek a srácok öt évtized óta képesek előidézni.
A Bors a Papp László Budapest Sportarénában megtartott gigabuli másnapján érte el Pataky Attilát, akinek hangjában nyoma sem volt fáradságnak. Sőt… – Hát mitől lennék fáradt?!
Annyi energiát kaptam tegnap este, hogy a következő ötven évre be vagyok biztosítva!
A feleségem egy órája olvassa a minden fórumon ömlő üzeneteket és gratulációkat és úgy tűnik, sosem fogy el. Most, hogy beszélünk, legalább kap egy kis levegőt… – kezdte nevetve az élő rocklegenda, majd gyorsan köszönetet mondott annak a 100 fős stábnak, akik biztosították a buli zökkenőmentességét szombat este. – Minden, de minden tű pontosan úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük. Ez a zenekar, a közönség és nagyrészt annak a száz fős háttérstábnak az érdeme, akik fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy flott legyen a buli. Köszönöm nekik! – nyilatkozta Attila, aki egy ígérettel folytatta.
– Szombat este rátettük a pecsétet a mögöttünk álló fél évszázadra. Pont úgy, ahogyan a Magyar Posta tette azzal a bélyeggel, amit a napokban bocsájtottak ki az Edda tiszteletére.
Ez a tábor megmutatta, hogy nemcsak múltunk és jelenünk, de jövőnk is van, hiszen a szülők, vagy akár már nagyszülők, továbbadták a zene szeretetét a fiatalabb generációnak.
Ez jól látszott a színpadról, hiszen rengeteg fiatal szempár szegeződött ránk és rengeteg kis srác és kis csaj énekelte velünk a dalainkat. Hatalmas öröm ez! De nincs megállás! Nyakunkon a nyár és már tele is vagyunk. Annyit ígérhetek, hogy a szombat esti buliból számos elemet viszünk magunkkal az előttünk álló bulikra, így csak egy kicsit kell bánkódnia annak, aki nem fért be az Arénába – mondta Pataky, aki elárulta, mivel tud igazán kikapcsolni és mivel tölti kevéske szabadidejét.
– Pont úgy pihenek, ahogy te… Lefekszem és becsukom a szemem. Na jó, értem mire gondolsz – nevetett Attila, majd folytatta – Az úgynevezett „énidőmben” a spiritualitás felé fordulok. Sokat meditálok és rengeteget olvasok. Ez a két tevékenység jelenti számomra az elvonulást és a nyugalmat. Egyébként pedig kikapcsol a munka is. Nekem ötven éve az Edda az életem és ez null-huszonnégyes szolgálatot jelent. Fürdöm a szeretetben, ami körülvesz. Így élek és ezt nagyon szeretem – zárta Pataky Attila, mielőtt visszatért volna az üzenetáradathoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.