Márió nagy lagzit tervez

Márió a harmonikás
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 24. 13:30
Nem mindenkinek adatik meg, hogy ha elveszíti élete párját, az égiek a segítségére sietnek. Márió isteni csodaként éli meg, hogy a felesége halála után újra szerelmes.

Néhány hét múlva ismét megnősül a közkedvelt harmonikás. Márió úgy tervezi, a boldogító igen kimondása után egy csodálatos erdei vadászházban lesz a svédasztalos fogadás. A zenész és menyasszonya közepes, 50-60 fős lagzit terveznek.

Márió és Izabella
Márió és szerelme, Izabella már készülnek az esküvőre (Fotó: ARCHÍV)

– Aktívan részt veszek az előkészületekben. Izabellával együtt intézzük a teendőket, a dekorációtól az étteremig. Az esküvői meghívót is közösen terveztük. 

Több kedves zenészbarátom is muzsikál majd nekünk.

 A szervezés a végéhez közeledik, a ruha azonban még kérdéses. De az biztos, hogy rajtam sötét öltöny lesz, Izabellán pedig ekrüszínű esküvői ruha kezdte Márió a hot! magazinnak. 

Márió és Izabella gyerekeikkel, összesen négyen laknak együtt

A harmonikás szerencsés embernek tartja magát, hogy a felesége halála után Izabellában megtalálta azt az embert, akivel el tudja képzelni az újrakezdést. 

– Nem voltunk idegenek egymásnak, Izabella az öcsém feleségének a testvére. 

A gyerekeink kiskoruktól együtt játszottak az öcséméknél, tehát ők is régóta ismerik egymást.

 Persze más találkozgatni, meg más együtt élni. Azt szoktuk mondani, hogy mi választottunk, ők meg készen kapták a helyzetet. De a viccet félretéve: működik a lányokkal is. Együtt lakunk négyen Sümegen a 14 éves lányommal, Eszterrel és Izabella 15 éves lányával, Kingával.

„Elfogadja a gyermekemet”

Vajon mi kell ahhoz, hogy két kamaszlánnyal is jól működjön egy mozaikcsalád? Márió úgy gondolja: Izabellát a Jóisten küldte hozzá. 

– Bevallom, mindjárt az elején, amikor elkezdtem udvarolni, nemcsak el tudtam képzelni a közös jövőnket, hanem azt is éreztem, hogy ez működik majd. Az egyik legfontosabb, hogy ő elfogadja a gyermekemet, én pedig az övét. Mondjuk ki: ez igenis fontos szempont, és minden újrakezdő szülő számára óriási dilemma.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.