Ahogy a Bors arról már beszámolt, Katalin hercegné pénteken nyilvánosságra hozta, hogy rákot diagnosztizáltak nála, és a kemoterápiás kezelés „korai szakaszában” van. A bejelentés, amelyet a hercegnő „hatalmas sokknak” nevezett, egy, azóta testbeszéd-szakértő által is kielemzett videoüzenetben hangzott el. A hír két hónappal azután érkezett, hogy ideiglenesen visszavonult a közélettől, miután a Kensington-palota akkori közlése szerint egy nem daganatos hasi betegség miatti műtétet hajtottak végre rajta.
Januárban komoly hasi műtéten estem át Londonban, és akkor úgy gondolták, hogy nem vagyok rákos
— mondta a 42 éves Katalin, a brit trónörökös, Vilmos herceg felesége.
A hercegné — egyértelmű utalással a műtét óta részletes információ közzététele nélkül eltelt hosszú időszakra — kijelentette: időbe telt, hogy az operáció után kellő mértékben felépüljön a kezelés elkezdéséhez, és idő kellett ahhoz is, hogy a történteket megfelelő és megnyugtató módon elmagyarázzák három kisgyermeküknek, György és Lajos hercegnek, illetve Sarolta hercegnőnek.
Elmondtam nekik, hogy jól érzem magam, és napról napra erősödöm azáltal, hogy a gyógyulásomat elősegítő dolgokra összpontosítom figyelmemet gondolatilag, testileg és lelkileg
— fogalmazott péntek esti videóüzenetében Katalin hercegné.
Amióta Katalin hercegné 2023. decembere óta visszavonult a nyilvános eseményeken való szerepléstől, az egész világ azt próbálta kitalálni, mi folyhat a háttérben. Ennek tetejébe Vilmos herceg egy szerkesztési bakiktól hemzsegő fotót is posztolt a hivatalos Instagram-oldalukra, amelyen a szemfüles követők kiszúrták, hogy Katalin nem viseli a jegygyűrűjét. Sokan arra gyanakodtak, Vilmos szeretőt tart, aki nem más, mint Lady Rose Hanbury, aki férjével korábban Vilmos herceg és Katalin közeli barátai voltak, ám a két hölgy barátsága köztudottan megromlott.
A pénteki bejelentés óta mindenki pontosan tudja, hogy Katalin hercegné eltűnésének sajnos komolyabb oka volt...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.