Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Király Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 28. 15:40
Az énekes nagy nap előtt áll, így fogadalmat tett.

Király Viktor életébe 2024 boldogságot hozott. Két év kemény megpróbáltatás után ugyanis újra összejöttek feleségével, Király-Virág Anitával. Ezen felül zenei karrierje is tombol, nemsokára Brüsszelben lesz fellépése, sőt, 10 kilót le is dobott tavaly össszeszedett súlyfeleslegétől. És a hab a tortán? Betölti a negyedik X-et is.

megasztár
Király Viktor
Király Viktor fogadalmat tett a negyedi X kezdetére. Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

Utolsó napom harmincasként. Jöhet a 40! Új célok! Új kihívások! Új életvitel!

 - írta új posztjában az énekes. 

A megosztott videón az látható, ahogy Viktor a Rocky világhírű slágerére nem kevés lépcsőt megmászva fut felfelé, ezzel is alátámasztva azt, amit a kísérőszövegben írt. 

Viktor egyébként idén kezdett el igazán foglalkozni az életmódváltással, miután elismerte 2023-ban elhanyagolta önmagát és a kinézetét, ami meg is látszott rajta:

Szakmailag nagyon sikeres volt számomra a 2023-as év, de úgy tűnik, a mindennapi életben mégsem működött minden jól. Nem figyeltem magamra eléggé, és mire észbe kaptam, már szépen kikerekedtem.

 - nyilatkozta korábban.

Éppen ezért fogta magát, nekiállt keményen edzeni és az étkezésére is odafigyel, aminek eredménye is van: több mint 10 kilót leadott tavaly óta. Ehhez kapcsolódva pedig csak annyit jegyezett meg Instagram-oldalán:

Nem az számít, hányszor esel el, hanem hogy hányszor tudsz felállni!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.