Meglesték a lábadozó Katalin hercegnét, Károlyhoz sietett

III. Károly király
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 12. 11:30
Bár a hercegnének pihenésre van szüksége, biztosítani akarja a támogatásáról Károly királyt.

Mint azt megírtuk, a 42 éves Katalin hercegné hasi műtéten esett át, ami miatt várhatóan húsvét előtt nem tudja személyesen ellátni hivatalos teendőit. A beavatkozás után 13 napig kórházban kellett maradnia, ahonnan az első útja windsori otthonába vezetett. Mint kiderült, mostanra elhagyta az Adelaide Cottage-t, a bennfentesek szerint a hercegné családostól utazott el.

Katalin a gyerekekkel karöltve a norfolki Sandringhambe utazott, vélhetően a rákbetegséggel diagnosztizált III. Károly király miatt, aki szintén a birtokon pihen Kamillával - írja a Mirror.

Katalin szépen gyógyul. Már nagyon vágyott a környezetváltozásra, Norfolkban nyugodtan tud dolgozni, amíg a gyerekek kiengedik a gőzt Vilmossal

- nyilatkozta egy forrás. A családnak a jelenlegi helyzetben nagy szüksége is lehet rá, hogy nyugodt körülmények között tudják támogatni egymást. A hírek szerint Katalin és Károly is megőrizte jó hangulatát, mindketten bizakodva tekintenek a jövőbe. Az uralkodó már megkapta az első kezeléseket, amelyekre jól reagál, leginkább ugyanis az aggasztja, hogy plusz feladatokat ró családtagjaira, mivel most egy időre vissza kell vonulnia a nyilvánosság elől.

Bár azt hivatalosan nem árulták el, hogy a király a rák mely típusával küzd, egy onkológus professzor szerint árulkodó, hogy akkor diagnosztizálták a betegséget, amikor az uralkodó prosztata megnagyobbodás miatt esett át egy egy rutin beavatkozáson. A szakember szerint Károly korai húgyhólyagrákban szenvedhet, ami az egyik legelterjedtebb ráktípus a 70 év feletti férfiak körében. Azt sem tudni továbbá, hogy a hercegné pontosan miért szorult hasi beavatkozásra.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.