HIT

Kökény Attila: Nem félek a haláltól! Magam mögött hagytam…

Buster

Létrehozva: 2024.02.16.

Az énekes ezerrel robogott a korai vég felé, de évekkel ezelőtt megszólította Isten és behívta a keresztség szentségébe. Kökény Attila azóta szabad és elengedte minden félelmét.

A Megasztár 5. szériájának második helyezettje 2010 óta a hazai zenei élet egének egyik állócsillaga. Pedig volt idő, amikor az sem volt biztos, hogy egyáltalán megéli a 2024-es évet. Két végén égette a gyertyát, vagyis folyamatosan koncertezett, majd a bulik után hajnalig tivornyázott az alkalmi haverokkal. Ahogy ő fogalmaz, hétvégente rendszerint saturészegre itta magát. Az önpusztító életvitelének néhány éve egy csapásra véget vetett és befogadta a szívébe Jézust és a hite bizonyosan az életét mentette meg. Kökény Attila többek között erről is mesélt a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor péntek este 19 órától látható epizódjában.

Kökény Attila
Kökény Attila életét gyökeresen változtatta meg a hite Fotó: TV2 Tények (képernyőfotó)

Kökény Attila: „Odafönt örök életem lesz”

Amikor befogadtam a szívembe Jézust, akkor megéreztem, hogy az evangélium ígérete, vagyis hogy a halált magam mögött hagyom, igaz. Onnantól kezdve, hogy az ember megtér és megkeresztelkedik, nincs halál! A földi élet kitolódik, amíg kitolódik, de azután jön egy sokkal jobb. Ezért vagyok nyugodt és boldog és ezért élem teljesen másképp az életem, mint előtte. Nem félek a haláltól, én a hátam mögött hagytam ezt az egészet.

 Azért nem félek, mert valóságosan megérintett Isten és tudom, hogy minden, ami az evangéliumban van, az szín igaz.

– Ez a nyolcvan év, ami itt jut, az semmi ahhoz képest, hogy odafent örök életem lesz kezdte Attila a Frizbi TV stúdiójában, majd elárulta, milyen szintű testi és szellemi szabadságot sikerült elérnie a hite által.

Már csütörtökön azon izgultam, hol iszom majd pénteken”

Mi a keresztség lényege? Amikor megkeresztelnek, akkor elhagyod a bűneid. De milyen szerzett bűne van egy csecsemőnek? Azt értem, hogy bűnnel születünk, de mégis azt gondolom, hogy akkor kell megkeresztelkedni, amikor bűnösök leszünk. A vízkeresztség annyit tesz, hogy felkelsz a szellemi sötétségből és elkezdődik a valódi életed. Az én életem biztosan akkor kezdődött el… vallotta meg Hajdú Péternek az énekes, akit ma már nem kísértenek a régi démonjai és függőségei. – Attól a pillanattól lettem szabad, hiszen rengeteg dolognak voltam a rabja korábban. A a bűn megkötöz, akkor nem vagy szabad és én nem voltam az. Az, hogy csütörtökön már azon izgultam, hogy hol iszok majd pénteken, vagy hogy minden nap rá kell gyújtanom, amint kinyitom a szemem, nem szabadság.

 A hitem mindentől megszabadított. Nem az van, hogy soha többé nem iszom, hiszen veled is ittam. De már nem érdekel a pia úgy, mint régen.

– Ha régen koccintottam valakivel napközben, aznap biztos, hogy saturészegre ittam magam mondta Kökény Attila.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek