A munkája a szenvedélye, a családja pedig a szerelme. György-Horváth Zsuzsa híradózik és a Zsuzsi asztala című mezőgazdasági magazint forgatja, így adja magát a kérdés: hogyan lehet egyszerre jelen mindenhol az országban és állhat helyt családanyaként is?
– Szerencsére nagyon jó kapcsolatom van a gyerekeimmel, mert másképp egy ilyen munkát nem lehet végezni – kezdte a hot!-nak a HírTV híradósa. – A kommunikációban hiszek, abban, hogy mindent meg lehet beszélni.
Ez nagyon is fontos, hiszen a fia, Zsigmond 15 éves, éppen kamaszkorú, ráadásul az egyik legerősebb hazai gimnázium tanulója. Ám a feszített tempó sem nyomja rá a bélyegét a viszonyukra.
– Sok mindent el kell fogadni az ő világában, és a nyílt kommunikáció közelebb hoz minket egymáshoz. Rengeteg támogatást kaptam a gyerekeim részéről, mert a munkám ezt megkövetelte, és azzal tudok nekik segíteni, ha ezt viszonzom.
Zsuzsa szerint ez a szülő feladata, és nagyon is viszonozza ezt, hiszen Sára lányát is támogatta abban, hogy Olaszországban folytassa a tanulmányait. Bár vele ott van az édesapja, azért a kamaszkorban sokszor másra van szükség.
– Hogyha éreztem, hogy nehezebb időszaka van, akkor fogtam magam, felültem a repülőre vagy beültem az autóba, és elmentem hozzá, vagy ő jött haza. De egyébként is nagyjából havonta találkoztunk – mesélte az édesanya.
A családjuk élete ugyanolyan, mint bárki másé, talán csak az időbeosztás más, esetleg egy-egy beszélgetés éppen az interneten keresztül zajlik.
– Napi szinten beszélünk, a mai technika nagy szabadságot ad ebben.
Nem állítom, hogy nem voltak nehéz időszakaim, sőt neki is, de ezeket sikerült áthidalni, és szerintem kihoztuk belőle a legtöbbet
– foglalta össze a tévés.
A híradózás mellett a mezőgazdasági műsor Zsuzsa igazi szerelemprojektje. Az adások során – szombat délelőttönként – keresztül-kasul bejárják a magyar vidéket, és a borkészítéstől a húsgalambtenyésztésen át a kalocsaipaprika-hagyományokig bemutatják hazánk termékeit és hagyományait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.