Dühöng Kamilla: Harry herceg teljesen kihúzta nála a gyufát

harry
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 25. 08:30
A hírek szerint a brit uralkodót meghatotta a kisebbik fia látogatása, ám Kamilla királyné nem osztozott ebben az érzésben.

III. Károly nem sokkal a prosztata-megnagyobbodás miatt végrehajtott műtétjét követően tudatta a világgal, hogy rákkal küzd. A nyilvános bejelentést megelőzően a brit király személyesen vette fel a kapcsolatot kisebbik fiával, Harryvel, és közölte vele az aggasztó hírt. A sussexi herceg - noha 2020-as távozása óta igencsak elhidegült a királyi családtól - alig egy nappal később, váratlanul hazautazott, hogy meglátogassa rákbeteg édesapját. A találkára a Clarence-házban került sor, és alig fél óráig tartott, másnap pedig Harry már el is hagyta az országot. A találkozót követően úgy látták, Károly meghatottan hagyja el a Clarence-házat, ám felesége, Kamilla, egészen más érzelmekkel viaskodott mindeközben.

Harry herceg, AFP
Nem hatotta meg a királynét Harry látogatása / Fotó: AFP

Egy bennfentes elmondása szerint Kamillát egyfelől bosszantotta az, ahogy Harry előzetes bejelentés és a palota engedélye nélkül állított be hozzájuk, majd azt is elárulta, mitől gurult dühbe igazán a királyné: az évek során sok sértés lenyelt a mostohafiától - többek közt azt, ahogy a Tartalék című könyvében gonosznak festette le őt -, ám ez a mostani húzása az utolsó csepp volt a pohárban. Kamilla úgy vélte, a sussexi herceg látogatása csupán PR-fogás, és az apja rákbetegségét használja fel ahhoz, hogy javítson a nyilvános megítélésén.

Az apa-fiú találkozás után hallottam, amint azt mondja Harrynek, szégyen az apja, a királyi család és a monarchia számára, és nem hagyott kétséget afelől, hogy nem akarják, hogy visszajöjjön!

- tette hozzá a forrás, a Mirror beszámolója szerint.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.