Korunk egyik legnagyobb színésze a kétszeres Oscar-díjas Robert De Niro, aki olyan klasszikusokban szerepelt, mint például a Taxisofőr, Dühöngő bika, A keresztapa II, A szarvasvadász vagy a Volt egyszer egy Amerika. A hollywoodi világsztár most, 80 évesen is aktív, ráadásul éppen azért izgul, hogy vajon megnyeri-e az Oscar-díjat a tavalyi Megfojtott virágok című filmben nyújtott alakításáért.
Robert De Niro élete persze nem csupán a friss Oscar-jelölés miatt izgalmas, hiszen tavaly megszületett a hetedik gyermeke. Sokan meglepődtek, mikor kiderült, hogy 79 évesen ismét édesapa lett a színész, hiszen ő nem szokta kiteregetni a magánéletét, így még csak jele sem volt annak, hogy bővül a családja.
Robert De Niro most egy interjúban mesélt arról, hogy milyen hatással van rá, hogy ismét apuka lett – és olyan dolgokat mondott, amiktől még ő is elérzékenyült.
Minden, ami felemészt engem, vagy ami miatt aggódok, teljesen elmúlik, amikor ránézek a kicsire. Bámulatos
– mesélte könnybe lábadó szemekkel.
Úgy derült ki annak idején a gyermekáldás, hogy szintén egy interjú során megemlítették neki, hogy már hat gyermeke van, mire Robert De Niro kijavította a riportert, hogy igazából már hét, mivel megszületett a hetedik is – ekkor volt 79 éves.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.