Tóth Jankát az Exatlon Hungary harmadik évadában ismerhette meg a nagyközönség. A világbajnok bronzérmes tőrvívó a Bajnokok csapatát erősítette a Dominikában forgatott sport reality-ben. A sajtó azonban most nem Janka sportsikereitől vagy bomba formájától hangos, hanem egy balszerencsés esettől, amely a fogorvosnál történt a sikeres sportolóval.
Janka egy rutin beavatkozásra érkezett egy magán fogorvoshoz, egy bölcsességfogát kellett ugyanis eltávolítani. Azért volt szüksége a műtétre, mert nem tudott kibújni magától a foga, és elkezdte tolni a fogsorát. Bár a bölcsességfog kihúzása mára már rutin műtétnek számíthat, sajnos nem minden úgy alakult a sportolónő számára, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. A Bajnokok csapatát erősítő lánynak ugyanis kilyukadt az arcürege a beavatkozás következtében.
Már az első pillanatban egy nagyon rossz érzés fogott el, amikor beültem a fogorvosi székbe. A doktor ugyanis rossz oldalamat kezdte el érzésteleníteni. Ezek után egy órán át húzta a fogamat, ami bele is törött az ínyembe. Mikor végre vége lett volna az egész procedúrának, arra kért, hogy fogjam be az orromat és fújjak egyet. Ekkor vettük észre, hogy nagyon nagy a baj, kilyukadt ugyanis az arcüregem
— mesélte a Borsnak Janka, akinek még pluszban fizetnie is kellett azért, hogy összevarrják. Ez a kis malőr tűfóbiásként pedig azt eredményezte a sportolónál, hogy kis híján el is ájult a nem altatásban végzett műtét során.
Ha ez még alapjáraton nem lenne elég, Jankának a fogorvostól való távozása után is meg kell küzdenie a sikertelenül alakult beavatkozás utóhatásaival. Bár jónak vallja a fájdalomtűrő képességét, jelenleg fájdalomcsillapítókon és bébiételen él.
Jövő héten szedik ki a varratokat, addig nem ehetek tejtermékeket és jelenleg pépes ételeken élek. Az arcom pedig háromszor akkora, mint alapból, folyamatosan jegelem. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen érzés, amit átéltem...
- árulta el a Borsnak Janka, aki a helyzet ellenére jókedvűen nyilatkozott napunknak, és próbál nem belegondolni abba, hogy hamarosan egy másik bölcsességfogára is vár egy ugyanilyen beavatkozás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.