Újabb kiesője van a Párharcnak!

Gallai Melitta
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 28. 23:02
Győző és Bea párbajozott Zsigmonddal és Melittával. A feladat mindkét párosnak nehezen ment.

Újabb kiesője van a Párharc idei versenyének. Gáspár Bea és Gáspár Győző búcsúzott a többiektől egy szoros párbajt követően. Ugyanis hétfőn a biztos párbajozók közé kerültek Győzőék, de ez nem keserítette el őket. Főképp azért is remélték a játékban maradást, mert nem a többiek szavazták ki őket, hanem az eddigi gyenge teljesítményük miatt kerültek rossz helyzetbe. A hétfő esti adásban Győző így fogalmazott: 

Nem fogunk kiesni, mi nem tehetjük meg ezt. Mi vagyunk itt a villának a középpontja.

Győzőék a Párharc kiesői. (Fotó: TV2)

A párbaj nagyon rosszul sikerült 

A játékosok ma Zsigmondot és Melittát küldték párbajozni a szavazatok alapján. Ez pedig nagyon megviselte a párost, hisz a villa minden versenyzője rájuk tette le a voksát. A két fiatal mégis nagy lendülettel ment a küzdőtérre, és nézett szembe Győzőékkel a megmérettetés előtt. 

A feladat nem volt egyszerű. Színes karikák sorrendjét kellett megjegyeznie az egyik félnek, amit a másik fél egy guruló mókuskerékre kötve kellett újra alkosson. Segítségükre kizárólag a kommunikáció lehetett, de így se volt könnyű dolguk. Győzőék például csupán a játék hallatán hátrányban érezték magukat. 

Az első gondolatom az az volt, hogy most már két éve, hogy megsüketültem a jobb oldali fülemre, és hát gyerekkorom óta színvak vagyok.

- mondta elkeseredve Győző. 

A játékba ettől függetlenül belevetették magukat, de azonnal kiderült, hogy a színekkel mindkét férfinak vannak gondjai. Pláne, ha a narancssárgáról és a rózsaszínről van szó. Így Stohl András, a Párharc műsorvezetője kifejezetten jól szórakozott a párbaj ideje alatt. 

Gáspár Bea és Gáspár Győző a párbajban is rosszul teljesítettek (Fotó: TV2)

Bea mindennek elhordta Győzőt idegességében 

Talán a hallókészülék hiányzott, vagy tényleg ennyire vastag volt a mókuskerék fala, de a Gáspár házaspár nem igazán találta a közös hangot. 

Idióta, barom, süket! Nem jó! Meghalok! Elég! Figyeljél már rám te süket.

- kiabálta Bea játék közben Győzőnek.  

Sajnos el is csúsztak az idővel emiatt. Nem sikerült befejezni Zsigmondék előtt a feladatot, így ők lettek a következő kiesők. 

Mindent megtettünk annak érdekében, hogy visszakerüljünk a villába. Zsigmondékat a közösség szavazta ki, ezért a többiek szerintem nem örülnek neki, hogy ők mennek vissza

- reagált Győző a történtekre. Lapunknak azt is röviden elmondta, hogy igazából nincs benne csalódottság. Jól érezték magukat, és nem sajnálják, hogy kiestek. Arra már viszont nem tudott válaszolni, hogy kik érdemelnék szerinte a győzelmet, mivel az összes többi párost nagyon megkedvelték. 

Gáspár Bea párbaj közben nagyon ideges volt párjára. (Fotó: TV2)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.