Marsi Anikóék nem titkolják többé, mi zajlik a házasságukban

A házassági évforduló olyan alkalom, amit meg kell ünnepelni, főleg az elsőt. Marsi Anikó és Gyarmati Gábor hol máshol koccinthattak volna a boldogságukra, mint a Balatonon, ahol tavaly egybekeltek?

– Semmi felhajtás nem volt, de még vendégsereg sem, csak mi ketten. Átautóztunk Csopakra a Szomszéd Kertje vendéglőbe; nagyon kellemes hely, ott vacsoráztunk, és koccintottunk arra, hogy egy éve férj és feleség vagyunk – kezdte a hot!-nak Gábor.

Marsi Anikóék állítják, hogy szeretik egymást

Az összecsiszolódás sok párnál gondot okoz: nem könnyű megszokni egymás szokásait, má­niáit, rigolyáit, hóbortjait. Ez a Marsi–Gyarmati-házaspárnál egy percig sem jelentett problémát.

– Közel az ötvenhez új életet kezdtünk mindketten. Nem tagadom, voltak benne kemény fordulatok is, de az soha nem volt kérdés, hogy szeretjük a másikat, és egymásnak lettünk teremtve – árulta el Anikó.

– Nem emlékszem, csak a jóra, ilyen a természetem. Mi is szoktunk veszekedni, leginkább apró hülyeségeken, de szeretjük egymást. Legutóbb éppen azon vitatkoztunk, hogy hány konnektor kell a felújítandó balatonfűzfői házba – emlékezett Gábor. – Anikónak volt igaza, hogy sok kell, azt a csekélységet leszámítva, hogy végül minden konnektor elé bútor került, szekrény vagy ágy.

– Végül Gábornak ki kellett fúrnia a szekrények hátulját, hogy hozzáférjünk a konnektorokhoz – nevetett Anikó. – Két napig duzzogtunk, de aztán szent volt a béke, annak ellenére, hogy Gábor még azon is morgott, hogy a sok konnektorral az ablakon szórom ki a pénzt. 

 Én vagyok az, aki este fél tízkor rászól a párjára, hogy miért kávét főz ahelyett, hogy a polcokat fúrná fel a falra.

„Én vagyok az ő másik fele”

Apró viták minden házasságban, együttélésnél előfordulnak, ám ez soha nem tántorította el Gábort attól, hogy feleségül kérje a tévést.

– Jól emlékszem, először csak pedzegette a házasságot, erre én annyit mondtam: „Ne már!” Úgy gondoltam, minden szép és jó, eléldegélek én Gáborral papír nélkül is a világ vé­géig. A második „nőkérés” pedig elég viccesre sikerült, mert így hangzott el: „Palik Lászlóné Marsi Anikó! Leszel a feleségem?” Ezen persze jót nevettünk mindketten – emlékezett Anikó. – Az is bennem volt, hogy tizennyolc évig éltem házasságban, és a válás után jó lenne kikeveredni a búbánatból, mert azért ez a folyamat nem volt könnyű. Majd következő alkalommal azt mondta: értsem meg, hogy én vagyok az első nő, akit tényleg feleségül szeretne venni. És én ezt elhittem neki; jól­esett azt érezni, hogy valóban én vagyok az ő másik fele.

– Igen, megtaláltam ál­maim nőjét, akivel le akarom élni a hátralevő éveimet. És végül igent mondott – árulta el Gábor.

„Egyetértünk abban, hogy fontos az őszinte önvizsgálat”

Anikónak két kamasz fia van Palik Lászlótól, Gábornak egy nagylánya és egy kisfia, két édesanyától.

– Én azt vallom ma már, hogy először magamban kell keresni a hibát. 

 Sőt, én csak saját magamon, az én hozzáállásomon változtathatok, egy másik emberen aligha. Fontos az őszinte önvizsgálat, ezzel a férjem is egyetért – árulta el a tévés.

Akár Balatonfűzfőn, akár Budán találkoztunk a házaspárral, mindenhol építkezésre bukkantunk.

– Ahol a munka van, ott vagyok én – mosolygott Gábor. – De közben mást is csinálok. Három hete fejeztünk be egy teljes tetőszerkezetet az ácsmesterrel és a fiával – mesélte Gábor.

– Irgalmatlanul sok munkája lenne a férjemnek, ha lenne egy állandó társa, akivel folyamatosan tudna dolgozni. Keressük is Gábor mellé azt az embert, aki szorgalmas, bírja a fizikai munkát, és megbízható; ezt mindenhol elmondom, ahol csak tudom – mosolygott Anikó.

Azért a két építkezés közepette az esküvő után elutaztak egy mini nászútra Gyulára.

– Manapság divat egzotikus helyeken nyaralni, de mi úgy döntöttünk, hogy az összes pénzünket a gyerekeinkre és az építkezős-felújítós hobbinkra szánjuk.

„A balatonfűzfői teraszról nézzük majd a naplementét”

Már egy év házasság után is tudják, hogy együtt akarnak megöregedni. Tervezik a jövőt, a későbbi éveket.

– Hogy mit csinálunk majd később? Hát zsírozzuk egymás járókeretét! – mosolygott Gábor.

– Komolyra fordítva a szót: tévézni szeretnék, amíg le nem dob a képernyő. Hobbiszinten pedig nem a klasszikus lakberendezésre vágyom, hanem régi bútorokat és más berendezési tárgyakat, azaz komplett lakásokat, miliőket szeretnék újjávarázsolni az újrahasznosítás jegyében. Ezt nagyon szeretem – álmodozott a tévés.

– Most nem viccelődöm: jól vagyunk, szeretjük egymást, ez a legfontosabb. Azt tervezzük, hogy időskorunkban a balatonfűzfői teraszról nézzük majd a naplementét – tervezgette Gábor a későbbi jövőt.