Kitálalt Kótai Mihály, miért adta föl a Farm VIP-t

Kótai Mihály
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 30. 08:00
Kótai Misi gyerekei születése óta sosem volt több napon át távol. A Farm VIP-ben egyetlen dologgal, a családja hiányával nem tudott megküzdeni. Nem volt könnyű meghoznia a döntését, végül szeretteit választotta a győzelem helyett.

Napok óta lehetett már sejteni, hogy Kótai Misivel nincs minden rendben, arra azonban mégsem számított senki, hogy feladja a játékot. A kilencszeres világbajnok a Borsnak árulta el, mi vezetett a döntéséig. A mindig vidám, poénkodós ökölvívó pozitív élményként tekint a nyolc napos kalandra, ami által barátokra tett szert, és egyfajta önismereti tréning is volt számára, melyből pozitív tapasztalással távozott a Farm VIP játékból.

Kótai Misi
Misi először töltött sok időt kislányai nélkül (Fotó: TV2)

Bohém ember vagyok, sok hülyeséget tudok összehordani. De! Nem vagyok csapatjátékos. 

– Láttam, pontosan tudtam, hogy a többiek velem ellentétben milyen komolyan vették ezt a játékot. Tudom, hogy néha a pokolba kívántak a folyamatos viccelődéseim miatt. De az is igaz, hogy nagyon megszerettem mindnyájukat. Hozzájuk képest én teljesen másképp álltam az egészhez, én csak játszani mentem a Farmba – kezdte lapunknak.

Misi a sárga csapat tagjaként kezdte meg a játékot, ám a beköltözés napján a tagcsere miatt a pirosakhoz került. Lapunknak elárulta, ez a váratlan fordulat befolyásolta-e a döntésében.

Mondhatnám, hogy igen, de nem így van. Az az igazság, hogy a családom hiányával nem tudtam megküzdeni. A lányaim éppen akkor születtek, amikor felhagytam az aktív sporttal. Míg ők nem voltak, gyakran 2-2,5 fél hónapot is eltöltöttem egy-egy edzőtáborban. Krisztával akkor lettünk igazán egy család, amikor abbahagytam a bunyót, és eldöntöttük, hogy lesznek közös gyerekeink. Életem legjobb döntése volt ez. 

Az apaság a legnagyobb kaland és a legcsodálatosabb dolog a világban. Mióta Rozi és Liza megszületett, soha nem töltöttem tőlük ennyi időt távol.

 – Minden nap csak egyetlen vágyam van, hogy este megpuszilgassam, megölelgessem őket. Folyik az életünk, ők napközben suliban vannak, én is intézem a dolgaimat, a maradék idő jut egymásra. Persze voltak olyan napok a farmon, amikor a feladattól belelkesedtem, és a gondolataim is elterelődtek a családról. Amikor pedig volt egy kis időm gondolkodni, vágytam haza, a kinti életembe – árulta el őszintén az ökölvívó, majd hangsúlyozta, a nehézségek ellenére jó emlékeket szerzett a bent töltött idő alatt.

Kótai Mihály
Élvezte a feladatokat, a nyolc nap alatt nagyon jól érezte magát (Fotó: TV2)

Szeretném leszögezni, hogy a körülmények ellenére is nagyon jól éreztem magam. Jó társaság jött össze, jól szórakoztam.

–  A játékok is tetszettek. Szimpatikus emberek között voltam. Sajnos a problémák egymásra rakódtak, és a sok kis apró dolog összegyűlt. Ez a nyolc nap szuper volt, mégis azt éreztem, muszáj volt eljönnöm. Nem volt könnyű döntés, mert az egyik részem maradt volna, a másik a családhoz húzott. De nem bánom, hogy így alakult. A feleségem, a gyerekeim nagyon vártak haza – mondta érdeklődésünkre.

Azt gondolnánk, hogy egy sportoló kudarcként él meg egy ilyen szituációt, azonban Misi nem.

Kudarc csak akkor lenne, ha véresen komolyan kezdek a játékba, és ha meg akartam volna nyerni. Én pozitívan éltem meg, és kellemesen csalódtam magamban, mert nem hittem, hogy nyolc napon át kibírom – magyarázta lapunknak.


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.