Szorgalmas gyerek volt a Farm VIP lustasága

Kótai Mihály
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 21. 12:30
Kótai Misinek nem lesz ismeretlen a vidéki élet, gyerekként rengeteget segített a családi ház körül.

Elindult a Farm VIP negyedik évada, amiben Kótai Mihály ökölvívó világbajnok a sárga csapat tagjaként vesz részt a műsorban. A sportoló, egy korábbi videójában elmondta, hogy a vidéki környezet a gyerekkorát juttatta eszébe. Így nem voltak számára ismeretlenek a mindennapi teendők a gazdaságban.

Rakamazon nőttem fel, így ez a környezet nekem ismerős volt. Számomra a farmon lévő mindennapi feladatokat már korábban is csináltam. De olyan régen volt... – viccelődött a mindig vidám bokszoló, aki azt is hozzátette, hogy gyerekként aktívan kivette a részét a házkörüli teendőkből.

Házi munkát végeztem, fát hasogattam, ástam, szenet lapátolta, állatokat etettem, kaszáltam, napi rutin volt számomra. Emlékszem, miután haza értem az iskolából átöltöztem és neki is fogtam

 – mesélte mosolyogva Misi, akiről így már érthető, hogy a sok munka jó fizikumot adott neki és a világbajnoki címig juttatta.

– Emlékszem, volt amikor egy olajos talpfát hoztak nekünk, azt is nekem kellett felvágni. Éket beleverni és úgy szét hasogatni. Mindenben segítettem otthon – emlékezett vissza Misi. – Közben eltelt harminc év, lelassultam azóta – viccelődött.

„Nehezen veszem komolyan a dolgokat”

Kótai Misi már a műsor előtt elmondta, hogy nagyon szeret vicces és humoros lenni. Ennek megfelelően ki is vette a részét a Farm VIP első adásának első feladatában. Mert amíg a csapattársai neki ugrottak a munkának, Misi egy adott ponton úgy érezte megpihen és leheveredik az árnyékba.

– Sokat nevetek, nem nagyon tudok komolyan venni egy két dolgot, még ha tétről is van benne szó. Néha meg tudok halni egy poénért, és tudom ez zavaró tud lenni – mondta a kis videóban Misi.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.