Hihetetlen: ezt tuti nem tudtad Szikora Róbertről - Videó

R-GO
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 07. 14:30
Jó pár ikonikus slágerrel lennénk most szegényebbek.

Szikora Róbert nemrég a Tv2 reggeli műsorának a Mokka vendége volt, ahol egy igazán meglepő információt osztott meg magáról. A Máté Péter-díjas magyar énekes, az R-GO énekese, frontembere, a csikidám stílus magyarországi megteremtője ugyanis majdnem profi teniszező lett énekesi pályafutása helyett. 

Szikora Róbert
Szikora Róbert / Fotó: Szabolcs László

Mint kiderült, régen volt egy amatőr sportolókat kereső felhívás, amit Szikora is kiszúrt. Lehetett sportágat is választani, akkor még futballra jelentkezett, majd a hosszú sor végén egy próbajátékot kellett játszania. Ahogy nézték azonnal a teniszt ajánlottak fel számára. 

- Mondták nagyon jól fociztál. Lőttem egy kapufát. Tenisz. Mondtam, hogy én tenisz? Fehér ruhában, mint az úri gyerekek csak ugráljak? Aztán mégiscsak teniszező lettem, jól ment. Ez volt a központi sportiskola. Ott ilyen válogatott gyerekeket neveltek ki - vallotta be Szikora Róbert, aki délelőtt és délután is járt a kemény edzésekre.

- Én azt gondoltam, hogy ez lesz a karrierem. De aztán egy zenész barátommal, aki ugyanúgy teniszezett, mint én hazamentünk. Volt egy ilyen ifjúsági magazin és volt benne egy Scott McCannsi dal, a San Francisco. Azt lezongorázta, mondom Uram Isten, és akkor elkezdtem kisérni dobom. Akkor lett egy valami, ami hasonlított, mintha zene lett volna – árulta el Szikora, hogy lett mégis inkább zenész. 

További részletek Szikora Róbert magánéletéről és hamarosan érkező koncertjéről a Mokka videójában: 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.