A Nagy Ő legutóbbi részében több versenyző is rózsa nélkül maradt: közülük ketten, Péntek Mónika és Benkovits Vivien nemrégiben a Mokka vendégeiként számoltak be róla, hogyan élték meg a távozást, és milyen érzésekkel gondolnak vissza a műsorban eltöltött időre.
Bár végül nem sikerült elnyerniük a milliárdos üzletember, Jákob Zoltán szívét, sem Mónika, sem Vivien nem érez csalódottságot: mi több, egyenesen megkönnyebbültek, amikor kiderült, ők is azok közt vannak, akik nem folytathatják tovább a versenyt.
Nagyon rivalizáltak bent a lányok, és nekem nem hiányzott ez a cirkusz az életembe. Nekem nagyon nyugodt az életvitelem
- jelentette ki Mónika, akitől távol áll a drámázás, és többször is próbálta csitítani a konfliktusokat a többi lány között. Vivien egyetértett vele, és hozzátette, ennyi nő összezárva nagyon könnyen hajba kap egymással, különösen versenyhelyzetben. Azt is elmondta, hogy bár kis szomorúsággal természetesen elöntötte a kiesés, de úgy gondolja, minden okkal történik.
Mónika elárulta, végeredményben nem bánt meg semmit, és másoktól is pozitív visszajelzéseket kap a szereplését illetően: jelenleg felszolgálóként dolgozik, így naponta rengeteg emberrel találkozik, akiktől, miután felismerik, csak dicséretet és kedves szavakat kap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.