HALÁLHÍR

Lesújtó híreket kapott a magyar énekesnő, két barátját is elvesztette

DrCell

Létrehozva: 2023.10.08.

Az énekesnő fájdalommal teli napokat él át, rövid időn belül két szeretett barátjától is örök búcsút kell vennie.

Sebestyén Katja a Facebook-oldalán egy nap leforgása alatt két sajnálatos dologról is beszámolt. Az énekesnő egy lelkileg igencsak megterhelő időszakon megy keresztül, ugyanis két kedves ismerősét is elvesztette.

A mindig jókedvű Sebestyén Katja most megtörten nyilatkozott (Fotó: TV2)

„Mindenkit nagyon érzékenyen érint”

Az élők sorából távozó, számunkra kedves személyt a világ legnehezebb dolga elengedni és elfogadni a szívet tépő kegyetlen tényt, hogy már nincs többé. Ezt az érzést csak tetézi, amikor olyasvalakit veszítünk el, akinek az életkorát tekintve még nem szabadna távoznia. Az élet azonban sajnos nem így működik, nincs tekintettel arra, ki mennyi időt tölthetett volna még itt a Földön, egyszer csak jön egy lesújtó diagnózis, egy a semmiből jött rosszullét, ami mindent megváltoztat. Az énekesnő sajnos pontosan tudja, milyen szörnyű elveszíteni valakit, akit egykor a szívünkbe zártunk.

Egyikük a családunk egy nagyon jó barátja volt és még a volt férjemen keresztül ismertem meg, de ennél többet nem szeretnék beszélni róla, mert mindenkit nagyon érzékenyen érint 

– kezdte lapunknak Katja, egy mélyről jövő sóhaj közepette. 

„Mindenki azt hitte, hogy felépül”

A másik kedves ismerőséről szívesebben beszélt, hiszen ő egy szakmabeli férfi volt, akit nagyon sokan szerettek.

Ő egy ismert és nagyon jó fej ember volt, akit Farkas Lászlónak hívtak. Zenész, zenekari tag, nagyon ismert hangosító, a ‘80-as évekbeli Ámokfutók zenekar dobosa volt, illetve a férjemnek és nekem is kollégám. Az ő halálhíre is nagyon megviselt minket. Tavaly kapott egy agyvérzést, mindenki azt hitte, hogy felépül, de sajnos nem ez történt…

– mondta szomorúan az énekesnő, aki a közösségi oldalán egy videót is megosztott az egykor életvidám férfiról, akit rengetegen szerettek. 

Egy szerettünk elvesztése során eluralkodik rajtunk a tehetetlenség érzése is, vigaszt pedig csak a velünk együtt gyászolók szavai és ölelései nyújthatnak, valamint ha visszaemlékszünk azokra az örömteli pillanatokra, amelyeket az eltávozott személlyel közösen éltünk át.
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989617
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián