Harry herceg és felesége, Meghan Markle kapcsolata régóta, ha nem a kezdetektől fogva megosztja a királyi családot és a külső szemlélőket egyaránt: rengeteg pletyka kering arról, hogy a szerelem már rég elillant kettejük közül, és időről időre arról is hallani, hogy talán a közeljövőben végleg el fognak válni útjaik egymástól. Nemrégiben egy testbeszédszakértő elemezte ki a páros közötti interakciót, amely egészen más megvilágításba helyezte a házaspár viszonyát.
Harry és Meghan nemrégiben Düsseldorfba utazott, hogy részt vegyen az Invictus Gamesen: a sérült katonák és veteránok számára létrehozott sportvetélkedőt maga a sussexi herceg alapította még 2014-ben, és azóta is nagy szívügye ez az esemény. Meghan pár nappal később csatlakozott a férjéhez, a napokban lezajlott, kerekesszékes kosárlabda mérkőzést pedig már mindketten lelkes szurkolás közepette kísértek figyelemmel. A hercegi pár kimondottan meghatottnak tűnt, ahogy a meccset követően üdvözölték a játékosokat, és gratuláltak nekik. Darren Stanton testbeszédszakértő tüzetesebben is megvizsgálta a pár közötti interakciót, és fontos változásra hívta fel a figyelmet.
A szakértő szerint Meghan jóval kevesebb olyan gesztust tett Harry felé, amivel a dominanciáját akarja fitogtatni.
Korábban Meghan többször is Harry hátára tette a kezét, vagy a könyökénél fogva vezette őt. Az utóbbi hónapokban feltűnően ritkán használt ilyen gesztusokat, amikkel korábban a hatalmát akarta demonstrálni. Ez arra mutat, hogy a kapcsolatuk fejlődött
– magyarázta el Stanton a Mirror beszámolója szerint.
A hercegi pár rajongói tehát fellélegezhetnek: úgy tűnik, Meghan és Harry között nemhogy nem hűlt ki a szerelem, de a kapcsolatukban végbement változás egyértelműen pozitív irányba haladt. A hercegné ugyan sokak figyelmét felhívta azzal, ahogy a jegygyűrűje nélkül jelent meg, ám utóbb kiderült: az ékszer megsérült, javításra szorul, ezért nem viselte azt Meghan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.