26 évvel haláluk után követi a sírba Diana hercegnőt és Dodi Al-Fayedet

Diana hercegné
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 02. 12:00
Az egész világ megrendült a halálhír miatt.

Diana hercegné egyike volt azon személyeknek, akit a világon mindenki szeretett. Kedvességével és bájával mindenki szívébe belopta magát, gyönyörű megjelenésével igazi divatikonná vált, éppen ezért örök hírnévre tett szert. Kicsit tehát mindenkinek a hercegnője volt: a szívek hercegnője. Számtalan jótékonysági szervezetet támogatott, és maga is jelen volt a karitatív akciókon. Amikor pedig 1997 augusztusában elhunyt, az egész világ megdöbbent. 

Diana hercegné 1992-ben
Diana és Dodi halálos autóbalesetet szenvedtek / Fotó: AFP

Bár az utóbbi időben egyre több olyan platyka terjed, hogy Diana és Dodi Al-Fayed szerelme valójában hazugság volt, sőt a milliárdos meg is csalta a hercegnét, az beleégett a közvélekedésbe, hogy Károly után Diana végre felszabadult és boldog lett, méghozzá Dodi oldalán. Igazi megváltás volt Diana számára a válás. Ugyanis sem ő, sem Károly nem kívántak egymással házasságra lépni, hiszen nem szerették egymást. A palota szigorú reguláig azonban ezt megkövetelték, s a kapcsolatból két fiúgyermek született: Vilmos és Harry.

Károly azonban mindig más felé kacsintgatott, és sosem tudta elfelejteni szerelmét Kamilla iránt. Hamarosan menthetetlen lett a házasságuk, és hivatalosan is elváltak. Ezután Dianára is rátalált a boldogság a milliárdos Dodi Al-Fayed oldalán. Valóságos világszenzáció volt a pár: az újságírók mindenhová követték őket. Ez is okozta a vesztüket Párizsban, amikor halálos autóbalesetet szenvedtek. 

Haláluk 26. évfordulóján, 2023. augusztus 31-én elhunyt Dodi Al-Fayed édesapja, a billiárdos Mohamed Al-Fayed. A férfi 94 éves volt, békésen, családja körében szenderült örök nyugalomra. Állítólag élete során nagyon jó kapcsolatot ápolt Dianával: Vilmossal és Harryvel együtt még a magánhajóján is megvendégelte, és halála napjáig hitt abban, hogy fia és kedvese halálát a palota biztonsági szolgálata okozta - írja a The Sun

Mohamed szerint egyébként a tragikus baleset előtt határozta el magát Dodi, hogy megkéri Diana kezét, és csak pár óra választotta el őket az eljegyzésig. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.