Hétfőn kezdődik a tréning első napja, ahol harmincegyen indulnak versenybe azért, hogy ők ragadhassanak fakanalat a Séfek Séfe ötödik szériájában. A tempó óriási, szerda estére el is dől, hogy ki lesz az a 18 ember, akik a három séf, Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András csapatába tartoznak majd.
A mai adás első feladatában csapatban kell dolgozni, ezért nem meglepő, hogy szinte azonnal elindulnak az ego-harcok, amik igen komoly konfliktusokat szülnek. Főleg két versenyző, Jablonszky Melitta és Kónya Flóra között izzik a levegő, a két nő egyszerűen képtelen együtt dolgozni.
A feladatokat Vomberg Frigyes, a mai napot vezető séf mutatja meg, és persze azonnal nehéz helyzetbe hozza a versenyzőket, akiknek a '70-es és '80-as évek gasztronómiáját kell megidézniük. A csapatoknak 60 perc áll rendelkezésre, hogy elkészüljenek, de a két nő között szinte már a főzés elején kialakul az ellenszenv. Hogy pontosan min robbant ki a balhé, azt nehéz kideríteni, mindenesetre tény, hogy Melitta nem azt csinálja, amit megbeszéltek, mire Flóra fogja magát és kidobja Melitta fasírját a kukába...
A zsigeri ellentét a verseny első másodperce óta érezhető, ha ők ketten egymás mellé kerülnek a pultnál, akkor abból biztosan veszekedés lesz.
Hogy a versenyzők ilyen körülmények között hogyan képesek teljesíteni, az még a jövő zenéje. Annyi bizonyos, hogy a műsor elején még nem álltak túl jól, ezt támasztja alá Vomberg Frigyes séf véleménye is, melyet közvetlenül a veszekedés után fogalmazott meg:
Itt irtózatosan nagy baj van... Ha valamit ki fogtok tálalni, az jó. De ha valami ehető lesz, az még jobb! Eddig a csapatotok, az úgy ahogy van, kuka.
– mondta a séf.
Hogy a csapat ezek után mit főzött ki, az a ma esti, 19.55-kor induló adásból kiderül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.