Kőgazdag Fiatalok: Szandi büszkén vállalja, hogy kábé már csak a szeme igazi a testén

luxus
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 12. 12:00 / FRISSÍTÉS: 2023. szeptember 14. 17:38
Új reality-be vágja a fejszéjét a TV2, most bemutatkozott a díszes társaság is, akik extravagáns életüket megmutatják. Egy biztos, izgalmakban nem lesz hiány!
Anomália

Luxuskörnyezetben, gazdagságban élik az életüket azok a magyar fiatalok, akikről szól a Rich Kids, avagy a Kőgazdag Fiatalok című reality, ami szeptember 18-án startol el a TV2-n. A sajtó munkatársai is eltölthettek egy kis időt a jómódú családok csemetéi között, ahol a drága illatfelhővel megtelt tetőterasz után csak az egy négyzetméterre jutó luxusholmik száma volt még magasabb. Köllő Babett bemutatta a műsorban szereplőket: egy kis interjú erejéig mind a nyolcukkal beszélgetettünk egy-egy mondatot. Volt, akinek nem annyira a tudása, inkább a ruhájára varrt gyémántjai csillantak meg, de mindenki bebizonyíthatta, hogy a műsorba valók. 

Kőgazdagok és büszkék rá  (Fotó: Máté Krisztián)

A legtöbben ismerik már egymást a budapesti éjszakából. Lesz itt minden: veszekedés, ármány, szerelem. Lássuk Olivért!

 – hívta színpadra az első delikvenst Babett, aki maga is luxusban él, így könnyen tud azonosulni a műsorral. PSG Ogli, azaz Papp Olivér szavait viszont a legtöbben nem értették, még Babett is többször visszakérdezett. A 23 éves srácnak nem kell a szomszédba mennie az önbizalomért... sem.

PSG Ogli már nem médiaszűz (Fotó: Máté Krisztián)

Szandinak összesen 5 orrplasztikája volt, a melleit, az arcát, mindenét megműttette már. A legbüszkébb a szemére, az az egyetlen természetes testrész rajta. 

Szandi a szemeit imádja magán a legjobban (Fotó: Máté Krisztián)

Csabi és Leti egy párként jelentek meg az eseményen. Letin kívül Csabi az autók szerelmese is. 

Nem mernek mellém állni a pirosnál, mert olyan gyors a verdám

– mondta.

Csabi már vőlegény, de az autói legalább olyan fontosak neki, mint a menyasszonya (Fotó: Máté Krisztián)

Leti elárulta, mi a legnagyobb rémálma: 

− Az öregedés. Viszont menyasszony vagyok, a szüléstől nem riadok vissza, és gyerekeket is szeretnék. Két gyereket akár, Csabi viszont csak egyet, de ezt majd megbeszéljük! – nevetett a fiatal lány. 

Leti két gyereket is szeretne, de párja csak egyet (Fotó: Máté Krisztián)

A mezőny legfiatalabb játékosa a csupán 19 éves Aurél, aki két éve rendelkezik jogosítvánnyal, hatalmas rajongója az amerikai kocsiknak.

Havi fel milliót költök benzinre, miután 25 litert fogyaszt a gép. 17 évesen, átlagos autóban tanultam vezetni. Most Mustangom van!

 

A fiatal srác rajong a nagy kocsikért (Fotó: Máté Krisztián)

Kata egyszerűen rajong a plasztikázásért, szinte nincs olyan magán, amit nem szabatott volna még át. Egyenesen Dubajba vezeti az útja, ha úgy látja, valami nem tökéletes rajta. A spiri coach-a szerint Indiába kell mennie, mert vár ott valami meglepetés rá....

Kata nem számolja a pénzt, soha nem tudja, mennyit költött éppen (Fotó: Máté Krisztián)

A csapat ételkritikusát Filip testesíti meg, akinek mindig valami baja van az ételekkel. Lesz is ebből gond a műsor alatt is. 

Gourmet vagyok, top séfek, szakácsok jönnek számításba nálam! 

– jelentette ki. 

Filip mindenkit kiborít, ahogyan az ételeket kritizálja (Fotó: Máté Krisztián)

Metta már ismerős lehet A Nagy Ő-ből, ahol szintén kipróbálta magát. Az áhított férfi szíve végül nem az övé lett, de így sem panaszkodik, nincs oka rá. Elmondta azonban, hogy hogyan nem tudna élni: 

Nem tudnék úgy élni, hogy mindennap dolgozom

 – válaszolta  a szőke szépség. 

Imád utazni, csak a drága helyek jöhetnek szóba (Fotó: Máté Krisztián)


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.