Barátság

Király Viktort barátja támogatja a nehéz időkben: Szeretnék inkább a munkába temetkezni

Magyar Adrián

Létrehozva: 2023.09.06.

Király Viktor magánélete ugyan nincs sínen, ám a szakmai sikerekben fürdőzhet. A szakítása óta igyekszik elfoglalni magát, de szerencsére a barátai is segítik feldolgozni a történteket.

Király Viktort és lemezlovas barátját, DR BRS-t a Szuperkoncert sajtótájékoztatóján kérdeztük, hogyan lazítanak a zsúfolt és sűrű nyár után.

A magánéletben és a szakmában is támogatják egymást - Fotó: Markovics Gábor / hot! magazin 

– Nekem kicsit elég volt a kikapcsolódásból. Sok koncert volt, és szerencsére vannak is megkeresések, ilyen volt a Szuperkoncertre való felkérés, ami biztosan életem egyik legnagyobb élménye lesz. A fellépések általában hétvégén vannak, így a hétköznapokat kihasználom a pihenésre. 

Az elkövetkező időszakban szeretnék inkább a munkába temetkezni, és megalapozni a következő nyarat, hiszen szeretek előre gondolkodni

 – mesélte Viktor a hot! magazinnak.

Ha már szóba jött a szerencse: az előadók abszolút azt gondolják, hogy Fortuna kegyeltjei, de állításuk szerint hosszú folyamat az, amíg az ember agya átáll erre a gondolkodásmódra.

A Szuperkoncert keretein belül közösen állnak majd színpadon - Fotó: Markovics Gábor / hot! magazin 

– Apa és anya olyan ener­giát és gondolkodást adott, amivel sikeres ember lehetek. Megtanultam, hogy a pohár félig tele legyen, ne pedig félig üres. Volt néhány olyan időszak az életemben, amikor próbáltam pozitívan hozzáállni mindenhez, pedig nem volt minden egész okés körülöttem. Ilyen volt anyukám halála vagy az, amikor több embernek is tartoztam – mondta DR BRS.

– Felfogás kérdése, hogy az ember milyennek gondolja az életét

 – vette át a szót Viktor.

– Bele lehet kötni apróságokba, hogy ez meg az nem sikerül, és akkor „szerencsétlen vagyok”. De ilyen az élet: van, amikor sikerül, és van, amikor nem.

A közös munkájukból adódóan igazi barátság szövődött köztük, így amikor szükség van rá, mindenben támogatják egymást, legyen az szakmai vagy magánéleti kérdés.

– Alapvetően pozitív embernek gondolom magam, de azt veszem észre, hogy Attila nagyon motiváló, már-már pozitívabb ember, mint én. 

Van, hogy lejtmenetbe kerülök, de akkor felhív, és hosszan beszélgetünk; úgy érzem, erre valók a barátok

 – mondta Viktor.

A szülőktől kapott neveltetésen múlik, hogy az ember milyen gondolkodásmóddal éli le az életét.

Közösen nagy dolgokat is el tudnak érni - Fotó: Markovics Gábor / hot! magazin 

– Próbálták mondani a szü­leim, hogy én vagyok a legjobb, de lehet, hogy becsaptak vele – vallotta be DR BRS.

– Én kicsit máshogy nőttem fel:

 sosem kaptam meg, hogy „Te vagy a legjobb!”

 – árulta el Viktor. – Azt mondták, hogy először bizonyítsak, és ha megtettem, akkor én leszek a legjobb. Lehet, hogy emiatt még mindig van bennem bizonyítási kényszer, de szerintem ez kell az életben.

Veretes névsor

A Szuperkoncerten Király Viktor és DR BRS mellett olyan nevek is fellépnek, mint a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, Kollányi Zsuzsi és Kozso.

További izgalmas történetekért keresd a hot! magazin legújabb számát - Fotó: hot! magazin 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715087111
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715087111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715087111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715087111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria