Gyógyíthatatlan Mádai Vivien szíve: vigasztalhatatlan a gyászban

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 02. 19:15
A műsorvezető augusztus 18-án vesztette el az élete egyik legfontosabb szereplőjét, az édesapját. Vivien azóta sem volt képes feldolgozni a fájdalmát.
Zs.

Mádai Vivien korábban nem beszélt a nyilvánosság előtt arról, hogy az édesapja egészsége megromlott, mindössze a családfő halála előtt három héttel osztott meg egy nyugtalanító posztot azzal kapcsolatban, hogy sürgősen szakápolóra lenne szükségük. Akkor azonban még senki sem tudta, hogy kinek és miért keres segítséget. 

Fájdalom 

A felhívás után Vivien feltűnően keveset posztolt a közösségi oldalain, ma már tudjuk, hogy miért: a családnak egy nagyon nehéz és fájdalmas folyamaton kellett keresztül mennie, a nagybeteg édesapát ápolták az utolsó leheletéig. Mádai János súlyos betegség után, Augusztus 18-án végleg megpihent. A műsorvezető nagyon szoros viszonyban volt az édesapjával, kicsi gyermekkora óta ragaszkodtak egymáshoz, minden örömüket és bánatukat megosztották egymással, olyanok voltak, mint a borsó meg a héja. A szövetségüknek itt e földi létben fizikailag vége szakadt. A veszteséget pedig Vivien nagyon, de nagyon nehezen dolgozza fel. 

Ha meghal a nap 

Ennek bizonyítéka, hogy a műsorvezető rendszeresen oszt meg olyan posztokat, melyekben az érzéseiről beszél, emlékekről, fájdalomról. Vivien most is egy ilyen poszttal jelentkezett: 

– Egész gyerekkoromban Oriana Fallaci könyvét bámultam a könyvespolcon. Az utolsó hetekben is ott volt a közeledben, ez volt a címe: Ha meghal a nap. Augusztus 18-án éjfél előtt pár perccel valóban meghalt a nap. Most már Isten teniszpályáján játszod tovább a meccsed, de ott már biztosan a tiéd a döntő szett! – írta a műsorvezető a legutóbbi Instagram posztjában, melyhez egy szomorú fotót is mellékelt. A képen az édesapját öleli épp.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.