A kis Sarolta, György és Lajos bebizonyították: a királyi család is olyan, mint bármelyik másik család

III. Károly király
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 06. 15:30
A királyi családban sem ritka, hogy valaki becenevet kap. Meghan Markle férjét, Harry herceget, Haz-nak hívja, míg az egykori királynőt, II. Erzsébetet, Lilibetnek hívták maguk között.
B.V.

Ahogy az szokás, a fiatalok családon belül becézik az idősebbeket, még a királyi családban is. György herceg, Sarolta hercegnő, és Lajos herceg például III. Károly brit királyt „Wales nagypapának” hívják, utalva ezzel egykori titulusára. A DailyMail szerint ez a „becézési formátum” annak a mintának köszönhető, hogy a nemrég elhunyt II. Erzsébet brit királynő a saját nagypapáját, V. György királyt régen „Anglia papának” hívta. 

Kamilla királyné, III Károly király, AFP
Még III. Károly király és Kamilla királynénak is van beceneve családon belül Fotó: AFP

Kamilla királyné esetében sem a nagyi kifejezést használják a gyerekek. „Gagának” hívják a királynét. Ezt Kamilla 2016-ban, a The Sun szerint még Lady Gagá énekesnőnek is elmondta, amikor találkozott vele egy királyi rendezvényen. 

Ez a becenév hasonlít ahhoz a megszólításhoz is, amit György herceg alkalmazott II. Erzsébet királynőnél, amikor azt mondta neki: „Gan-Gan” (ami az angol grandma, azza nagymama megszólításból ered).

Katalin hercegné még Sarolta hercegnő születésekor azt nyilatkozta, hogy ez a megnevezés a királynőt egyáltalán nem zavarta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.