HŰTLENSÉG

Szakítás lett a vége, kitálalt a TV2 sztárjáról és hűtlen párjáról egy ismerős

Doris

Létrehozva: 2023.07.13.

Az ismerős szerint Gubik Petra és Ahmed kapcsolata egy valódi érzelmi hullámvasútra hasonlított.

Gubik Petra nemrég megnyerte a TV2-n látható Sztárban Sztárt, külön elismerés volt a számára, hogy ő volt a műsor történelmének első női győztese. Azóta is sikert sikerre halmoz a színészi karrierjében, több teátrumban is próbák, premierek várják. Kevesen tudják azonban, hogy az utóbbi időszak ennek ellenére rendkívül nehéz volt számára, ugyanis egy roppant fájdalmas szakításon van túl. Saját maga mesélte el, hogy táncos kedvese, Moussa Ahmed hűtlen volt hozzá és Petra ezt nem nézte el!

Gubik Petra
Gubik Petrát sokként érte a hűtlenség Fotó: Bánkúti Sándor

Egy véletlennek köszönhető, hogy kiderült a megcsalás

Az Operettszínház és a Madách Színház sztárja az egyik hetilapnak mesélt arról nemrég, hogyan jött rá, hogy kedvese titkos és tiltott utakon jár. A tény, hogy nem bízhat többé abban a férfiban, akit szeretett, valóságos sokként érte.

Az elején az ember nem hiszi el, nem tudja felfogni, hiszen a szerelméről van szó, és azt hittem, teljes összhangban élünk. Majd szégyelli, kudarcnak éli meg az egészet, és nem akar róla beszélni. Azon gondolkodik, mit rontott el, miért nem volt elég. Talán nem volt elég jó emberismerő, hogy mit nem vett észre – sóhajtott az újdonsült szingli híresség, akinek Ahmed szeretője maga vallotta be, mi is történt. Mindenről lerántotta a leplet a párjával kapcsolatban.

– Szimpatikusnak talált, és megszólalt a lelkiismerete, azt mondta, nem csinálja ezt tovább, megkeresett, felvállalva, hogy partner volt a párom hűtlenségében. Mondjuk azt, az őrangyalaim vigyáztak rám. Szinte sokkoltak a szavai, mégis hálát érzek iránta. Mázlim volt. Ha ő nem szól, talán ma se tudok az egészről.

A Palikék világában Petra még szerelmesen nyilatkozott

Petra egyébként nemrég Palik László műsorában még azt hitte, minden rendben van köztük. Így nyilatkozott:

– Zsák a foltját, anyukám szokta mondani. Ő ugyanilyen, mint én. Nem egymás mellett, hanem együtt élünk. Ez akkor tud működni, ha két fanatikus ember találkozik, és szavak nélkül értik a másikat. Ezt az egész versenyt nem tudtam volna így végigcsinálni, bele sem vágtam volna, ha ő nincs. Ha jó társ van melletted, a helyedre kerülsz. Inspirál. Helyette is, neki is nyerni akarok. Ott ült a döntőben, és azt éreztem, nagyon fontos, hogy jól szerepeljek: nem az, hogy győzzek, hanem hogy jól szerepeljek. Bementem a stúdióba, ott ült, ránéztem, ő rám mutatott, én rámutattam, és tudtam, hogy jó lesz. Ez tükrözi a kapcsolatunkatmesélte el meghatottan Gubik Petra a Palikék világában.

A jövő azonban sajnos másképp alakult.

Kitálalt a közeli ismerős

Az egykori szerelmesek egy közös ismerőse a Borsnak elárulta, Petra és Ahmed párkapcsolata egy valódi érzelmi hullámvasútra hasonlított, sőt, az is kiderült, hogy egyszer már megpróbálták együtt, ám akkor hamar véget ért a románc.

Ők ketten az Orient Expressz musical kapcsán találkoztak először, ami egy gödöllői kooprodukció volt a békéscsabai színházzal. Gubik Petra akkoriban párkapcsolatban élt Nagy Sándorral, de Ahmeddel egymásba szerettek. A színésznő szakítása után össze is jöttek, ám akkor nem tartott sokáig a kapcsolatuk. Körülbelül egy éve jöttek újra össze, ám az átmeneti időszakban Ahmednek több rövidebb afférja is volt. Petra nagyon szerelmes volt belé, sajnálom a történteket – mesélte a bennfentes.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960510
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap