Zalatnay Cini megható vallomása: ezért akar segíteni Kozma atyának

kozma atya
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 20. 11:00 / FRISSÍTÉS: 2023. június 20. 11:12
Az énekesnő világéletében kiborult attól, ha azt látta, hogy valaki élelmiszert dob a kukába. Ezért is állt a kezdeményezés mellé.

Zalatnay Sarolta nagy örömmel olvasta, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy nagy élelmiszeráruház-lánccal együttműködve juttat el a rászorulókhoz olyan élelmiszereket, melyek már a boltok polcaira nem kerülhetnek ki, de minőségileg még alkalmasak, sőt kiválóak emberi fogyasztásra. A szervezet és a multicég így hatékonyan szorítja vissza a pazarlást.

Zalatnay Cini azonnal jelentkezett, hogy szeretne segíteni. Fotó: @csanyipisti

- Ez a kezdeményezés nagyon kedves a szívemnek. Éppen olyan fontos, mint az állatvédelem. Gyermekkoromtól nem tudtam szó nélkül elviselni, ha olyan élelmiszert láttam a kukába kerülni, aminek még semmi baja sem volt. Aztán persze bejártam a fél, ha nem az egész világot és láttam az éhezés és a szegénység számos formáját. Ezért is örültem, amikor olvastam a Máltai Szeretetszolgálat és az élelmiszerlánc összefogását.

 Azonnal jelentkeztem is, hogy minden erőmmel szeretném támogatni ezt az akciót.

– Arra gondoltam, hogy akár részt tudnék venni a szállításban is. Elmegyek a kijelölt üzletbe, bepakolom a szegényeknek, vagy rászorulóknak szánt élelmiszereket a kocsimba és eljuttatom oda, ahova kell – kezdte az énekesnő.

Kozma atya szervezete gyűjti az élelmiszert. Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld

Személyes okok is motiválták, amikor felajánlotta segítségét

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója Kozma Imre atya számomra sok szempontból egyfajta etalon. Nemcsak, hogy elismerem a munkáját, de ő volt az, aki annak idején összeadott engem a második férjemmel. Az esküvő egyébként nem csak szép volt, de sok szempontból nagyon szórakoztató is, de mindezt fedje a múlt jótékony homálya. Maradjunk annyiban, hogy még a virágcsokromat is otthon hagytam aznap. Szóval, ha nincs Kozma atya és az ő nyugodtsága, talán még ma sem értem volna oda az oltárhoz – mesélte nevetve az énekesnő.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.