Néhány napja érkezett haza Horváth Éva és családja az istenek szigetéről, az első útjuk egy meglepő helyre vezetett. Bár odakint csodálatos környezetben laknak, vannak dolgok, amelyek meglehetősen hiányoznak nekik.
– Első utunk a piacra vezetett, ahol beszereztünk mindenféle disznóságot: fület, fejet, szalonnát
– sorolta viccesen Éva. – A hazai ízeket nem lehet pótolni. Ráadásul nagyon hiányzott az itthoni kertészkedés! Hiába vittem ki a görögdinnye magvait, kint ez a fajta nem terem meg, pedig a gyerekek imádják, Alex rengeteg dinnyelevet iszik. A távollétemben édesapám gondoskodott a kertről. Van már eprünk, paradicsomunk, nőnek a cukkinik, lassan a borsót is szüretelni kell!
Bármennyire is jó itthon lenni, idő kell ahhoz, hogy az egész család megszokja az itteni ritmust.
– Még a visszarázódás fázisában vagyok! Kint rendszeresen jógázom, itthon is szerettem volna valamit sportolni, de ahogy a gyerekekkel a minap a trambulinban akartam játszani, kifordult a bokám, egy időre elfelejthetem a mozgást – mesélte az édesanya.
Éva napjai a gyerekek körül forognak, még az interjú közben is terelgette a kétéves Alexet.
– Nem azért szültem, hogy más nevelje a gyerekemet. Szeptembertől bölcsibe jár Alex, és egyébként itt is, heti három napon. Kint van egy balinéz bébiszitterem, aki foglalkozik vele, amíg én jógázom, és nagy örömömre beviszi a balinéz házakhoz, ahol közelebbről megismerkedik a helyiekkel. A párommal mindketten a gyerekekért élünk. Nem unalmas, nem teher; annál okosabbak lesznek, minél több élményt kapnak tőlünk.
A család mindkét helyen otthon érzi magát, ezért berendezkedtek a kétlaki életre.
– Ingázni fogunk. Egyelőre most ez a nyaralás, hogy itthon vagyunk. Nemrég óriási kerti partit rendeztünk a barátainknak, húsz emberre rotyogott a gulyás a kondérban! Szeretünk itthon lenni. Ha munka lesz, hazajövök; ha nincs casting, akkor a jógában képezem tovább magam. A gyerekeknek jót tesz a balinéz kultúra is, ahol természetes, hogy gondoskodnak az idősekről, a férfiak pedig szó nélkül vigyáznak a gyerekekre. Rengeteg a vallási ceremónia, a fiúknak már van kis ceremóniaruhájuk.
Az édesanya egykeként nőtt fel, így számára meglepő látni a testvérek kapcsolatát.
– Alex mindenben utánozza a bátyját! A minap Kristóf nagyot ugrott a medencébe, Alex már indult volna utána!
Az egykori modell nagyon ráérzett a jógázás ízére: elvégezte a tanfolyamot, már saját jógatábort is tart, sőt ősszel ismert emberekkel szervez táborokat Balin.
– Hevesi Krisztával, Peller Mariann-nal, Gelencsér Timivel lesznek különböző tematikájú táboraink. Novemberben nekem is lesz egy astanga jóga táborom. Ez a fajta jóga annyira beindítja a folyamatokat, hogy aki egy hétig astangázik, annak utána egyáltalán nem kell fogyókúráznia – mesélte a hot!-nak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.