Gyász

"Hatalmas szomorúság" - elhunyt az Életrevalók című filmet ihlető kerekesszékes milliárdos

CHI

2023. június 3. szombat 06:15

Philippe Pozzo di Borgo a marokkói Marrákesben halt meg csütörtök este.

Hetvenkét éves korában elhunyt Philippe Pozzo di Borgo francia üzletember, akinek az élete ihlette az Életrevalók című nagy sikerű filmet - közölték a vígjáték rendezői péntek este az AFP francia hírügynökséggel.

A 2011-ben készült film egy baleset folytán teljesen megbénult párizsi arisztokrata igaz történetén alapul, akinek a sorsát teljesen megváltoztatja új gondozója, aki kilátástalanul hátrányos helyzete dacára talpraesettségével és humanitásával visszaadja a férfi életkedvét. 


Eric Toledano - aki Olivier Nakache-sal közösen rendezte az Életrevalókat - az AFP-nek elmondta: Philippe Pozzo di Borgo a marokkói Marrákesben halt meg csütörtök este.

"Halála ledöbbentett, de főleg hatalmas szomorúsággal töltött el, mert a barátságunk hihetetlenül hosszú volt" - mondta a rendező.

A Francois Cluzet és Omar Sy főszereplésével készült kultuszfilmmé vált alkotást Franciaországban csaknem 20 millióan látták a mozikban. A vígjátékot ötven országban mutatták be, s hatalmas sikerrel söpört végig egész Európán.

Az 1951. február 14-én Tuniszban született Philippe Pozzo di Borgo egy korzikai nemesi családból származott, s a Champagne Pommery pezsgőház igazgatója volt, mielőtt 1993-ban siklóernyőzés közben történt balesete következtében nyaktól lefelé lebénult. A 2001-ben publikált Második nekifutás című regényében írta meg valószerűtlen találkozását a fiatal, külvárosi arab bevándorlóval, Abdel Yasmin Sellou-val, akivel éveken át egymás támaszai lettek. Az arisztokrata a bevándorló otthoni ápolója segítségével gyógyult meg a depressziójából.

Omar Sy a filmben nyújtott játékával elnyerte a legjobb férfi alakításért járó César-díjat, s azóta az egyik legnépszerűbb színésznek számít hazájában.

"Örökre a szívünkben maradsz" - búcsúzott a filmsztár az Instagramon Philippe Pozzo di Borgótól.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507857_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő dráma a Napoli-Real BL-rangadón, megint megalázták a Manchester Unitedet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20305_resized.jpg?avcount=1696400411
origo.hu

Itt a váratlan amerikai beismerés Ukrajnáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gondoltad volna? Ezért nem szabad a kést mosogatógépben tisztítani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506528_auto_resized.jpg
ripost.hu

Cristiano Ronaldo miatt rúgnának bele a magyar fociba - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505653_auto_resized.jpg
vg.hu

Nem akárki írt ajánlást Karikó Katalin önéletrajzához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20306_resized.jpg?avcount=1696400411
origo.hu

Rubint Réka párkereső műsorban szerepel - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505786_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a birsalmasajt recept, amit mindig is kerestél: a leggyorsabb, legegyszerűbb változat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egy ajándék Istentől": G.w.M végre megtette a nagy bejelentést és megmutatta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507505_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A kislányom a legnagyobb múzsám" – Balogh Roland a gyermekének akart bizonyítani

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/UXPBbhe1FrseSeWmdfQ1bKqJeLEvQ8-1PZlvWzGMGQo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlMTYwZDBhODJlZDRjMTg4ZDcwYmIyZDI4NTNiZGNi.jpg
Család

Ördög Nóra és Nánási Pál a kapcsolatukról beszéltek, hihetetlen dolgokat árultak el

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/QsUXDaiMZh3iZviOR2D_0eWxdaTYRmENwpndTi1vpB0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODY2N2NhNDQ2OTQ4Yjg5ZGU2ZmQ3MWIzMGRlZDBh.jpg
Válás

Som-Balogh Edina exkluzív vallomása: Folyamatban van a válásom!