SZÜLETÉS

Be kell indítani a szülést? Túlhordta kislányát, bevonul kórházba a magyar énekesnő

Buster

Létrehozva: 2023.05.01.

Hogy az ima, vagy az anyatermészet segítette-e Szőcs Renit abban, hogy felléphessen Ferenc pápa előtt, azt csak maga a Jóisten tudhatja. Mindenesetre tény, hogy a mindenórás énekesnő mára már éppen 11 nappal hordta túl kislányát, vagyis itt az ideje, hogy Amélia megérkezzen szüleihez.

A Star Academy felfedezettjének bőven lesz mit mesélni kislányának, születése körülményeiről, hiszen nem akárki vetett egy, vagy akár több pillantást is a mamája pocakjára a születése előtti utolsó napokban. Az énekesnő ugyanis fellépett a Ferenc pápa tiszteletére rendezett koncerten a Papp László Budapest Sportarénában. Reni nem tagadja, nagyon izgult a fellépés előtt, hiszen bőven benne volt a pakliban, hogy a kislánya a Szentatya jelenlétében dönt úgy, hogy készülődni kezd, vagyis megindul a szülés.

Szőcs Reni kislánya "megengedte" hogy anyukája felléphessen a pápa előtt Fotó: Szőcs Reni

Azt hiszem, soha nem soha élemben nem izgultam még annyira, mint amikor felálltam a színpadra, abban a tudatban, hogy a pápa hallhatja az énekemet. Azt végül nem tudom, hogy valóban hallotta-e, mert pont azután érkezett meg, hogy lejöttem a színpadról, de már az a tudat is örömmel tölt el, hogy feltehetően már az Arénában volt, amikor énekeltem. Az pedig csodálatos élmény volt, amikor egészen közelről láthattam a Szentatyát. 

Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy vetett egy pillantást a pocakomra 

– magyarázta a Borsnak Szőcs Reni, aki elárulta, kedden az orvosai tanácsára bevonul a kórházba, ahol eldöntik, várnak-e még, vagy beindítják a szülést.

Mondhatjuk, hogy hatalmas szerencsém volt eddig, hiszen több olyan kismamával is beszéltem, akik hasonló cipőben járnak, vagyis a gyermekük nem született meg a kiírt napon. Ők már jóval kevesebb nap után bekerültek a kórházba, de ez én eredményeim jók voltak, így csak kedden, tizenkét nappal a kiírt után fekszem be. Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy meddig várunk még arra, hogy Améliát természetes úton szülessen meg, de gondolom erre a kérdésre hamar választ adnak majd az orvosok. Mindenesetre, már az egész család nagyon várja őt. – tette hozzá az énekesnő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt