Súlyos balesete után, kék hajjal tért vissza a színpadra Eszenyi Enikő – Fotók

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 10. 08:00
A színésznő három év szünet után lépett újra fel budapesti színházban.
Doris

Elképesztő ovációval fogadta a közönség Eszenyi Enikőt, kollégáival együtt vastapsot kapott a Csodálatos vagy, Júlia! múlt szombati premierjének végén a Játékszínben.

ESZENYI Enikő
Kék hajjal tért vissza a színpadra Eszenyi Enikő Fotó: Lakatos Péter

A színésznő a beszámolók szerint csúcsformában volt, nyoma sem volt annak, hogy február 25-én súlyos balesetet szenvedett az egyik fotóspróbán. A kék hajjal hódító Eszenyi elcsúszott az egyik jelenetben, és olyan szerencsétlenül ért földet, hogy eltört a csuklója. Nem volt mit tenni, mentőt kellett hívni hozzá! Az orvosok a helyszínen ellátták őt, majd azonnal kórházba szállították.

 

Átok ült a premieren

Nem ez volt az egyetlen rossz hír, március közepén Pásztor Erzsi visszaadta a szerepét, mert nem tudta vállalni az Eszenyi sérülése miatt feszített tempójúvá vált munkát. Ahogy a Szomszédok egykori Janka nénije fogalmazott, napi három próbán már csak a kora miatt sem tudott volna részt venni. Ráadásul úgy vélte, ő már tudta a szerepet, amikor Eszenyi megsérült, így tulajdonképpen egyáltalán nem volt szüksége próbára. Ekkor úgy tűnt, átok ül Eszenyi premierjén, újabb és újabb csapások sújtották a visszatérést, és az állapota is csak lassan javult.

Kicsit már jobban mozog a kezem, de nem az igazi még – mondta el egy hete az Instagramon az extravagáns színésznő.

Sokáig nagyon kérdéses volt, hogy meg tudják-e tartani a teltházas premiert, amit végül el kellett halasztani. Ennek a pótlására került sor múlt szombaton, a közönség pedig imádta Eszenyit, akit a zaklatási botránya után a szakma is visszafogadott.

ESZENYI Enikő
Eszenyi februárban szenvedett balesetet Fotó: Lakatos Péter

Eszenyi számára már csak azért is volt különösen emlékezetes az ünnepi este, mert három év is eltelt azóta, hogy utoljára játszott Budapesten, nem csoda, hogy a közönség odáig volt érte. 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.