ERŐ

Az SMA-s Tomika miatt hozott komoly döntést Nick Árpi

Doris

2023. május 26. péntek 08:00

A 70 éves erőművész elvileg visszavonult, de képtelen lenyugodni.

Bár Nick Árpi, a világ egyik legerősebb embere és elvileg már visszavonult, még mindig nem bír magával, ha meglát egy kamiont. Így történhetett, hogy február 1-jén, a 70. születésnapján is sikerült elhúznia foggal egy 17 tonnás monstrumot. A hihetetlen mutatványra Kispesten került sor, és mindenki joggal hihette, hogy ez lesz Árpi legutolsó hajmeresztő akciója. 

A sors azonban máshogy hozta.

Nick Árpit még mindig hajtja a tettvágy / Fotó: Markovics Gábor

Történt ugyanis, hogy az érző szívű erőember meglátott egy riportot, a súlyos beteg, hatéves Tomikáról, akinél 16 hónapos korában diagnosztizáltak gerinc eredetű izomsorvadást, azaz SMA 1-et. A szülők a diagnózis okozta kezdeti sokk után a létező összes lehetőséget felkutatták, ami segíthet gyermeküknek. Akkor azonban Magyarországon még nem létezett kezelési mód, így egészen Belgiumig mentek, hogy Tomika részt vegyen egy gyógyszertesztelési programban. Az akkor sokat segített a kisfiú állapotán, de most a Zolgensma nevű génterápiás gyógyszerre lenne szüksége, amit azonban a nagyobb gyerekek esetében nem támogat a tb, így 760 millió forintba kerül.

A családot ráadásul az idő is sürgeti, Tomika ugyanis csak addig kaphatja meg a kezelést, amíg súlya el nem éri a 21 kilogrammot. Jelenleg 17 kiló 60 deka, de a szülők azt nyilván nem tehetik meg, hogy nem adnak enni a kisfiúnak.

A nemes ügy érdekében több magyar híresség is összefogott, Nick Árpit pedig annyira mélyen megérintette Tomika története, hogy eldöntötte: a jó ügy érdekében még egyszer igencsak közelről megnéz egy kamiont, és ha már ott van, el is húzza.

- Egészen véletlenül láttam meg a tévében a Tomikáról szóló riportot. Rólam köztudott, hogy amilyen erős vagyok, akkora a szívem, így hát eldöntöttem, a jó ügy mellé állok. Jöjjön hát a karitatív kamionhúzás! Már beszéltem is a szervezővel, aki tudta, ki vagyok, a részletek egyeztetés alatt vannak, de bízom benne, hogy létrejön a megállapodás. Ha kicsit is segíthetek ennek a kisfiúnak, nekem már megérte

 - mondta elhivatottan a világ egyik legerősebb embere, akinek szívügye a jótékonykodás.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054546_auto_resized.jpg
origo.hu

SMS-ben üzent a hegymászó a feleségének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15734_resized.jpg?avcount=1685733610
origo.hu

Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055964_auto_resized.jpg
vg.hu

Saját aknáikon vergődnek át a támadó ukránok, aztán jön az orosz vérszivattyú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056521_auto_resized.jpg
ripost.hu

Lezárult egy korszak: Harry herceg és Meghan Markle váratlan döntést hoztak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057310_auto_resized.png
hirtv.hu

Egységes szakmai irányítás valósul meg a védőnői rendszerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15735_resized.jpg?avcount=1685733610
origo.hu

Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054203_auto_resized.jpg
astronet.hu

A hétvége horoszkópja június 3-4.: intenzív megéléseket, mély érzéseket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057201_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogva jelentette be lánya: elhunyt a legendás zeneszerző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15723_resized.jpg?avcount=1685733610
life.hu

Elképesztő akciók a Lidl-ben: nem csak azt kapjuk, ami kötelező!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/7upaDPk1CZpYNPirUztCbM6fpqWv3ltj9u2QFGxbmjo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzNjZjZDViZDU2NjQ3NGY4OTI2YjA5ZWMxNjZjNzQw.jpg
HÁLA

Gyászol a magyar énekes: fájdalmas volt a búcsú, mégis hálát érez

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/owMIaFBt6zfz_S2rpE5lRIz085POEefEz86NWDx6zVs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkZmVjMmQyNDM3ZjRmOThhNDBlMWY2ZWFjMDY2OWJk.jpg
FOGADÁS

Összepattant Köllő Babett és Hajdú Péter