Ördög Nóri fotójánál nehéz meghatóbbat találni anyák napjára

Ördög Nóra
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 07. 07:15
Tíz éve lett édesanya a TV2 népszerű műsorvezetője.
B.P.

Születésnapi köszöntőnek szánta, ám anyák napi képnek is tökéletes Ördög Nóra hétvégén közzétett fotója, mely mindössze 10 perccel azután készült, hogy életet adott kislányának, Micinek.

Ördög Nóra, fotó: Szabolcs László, Ripost
Fotó: Szabolcs László

„Itt 10 perce velünk. Ma meg már 10 éve...” – írta a Ördög Nóri szombat esti Instagram-bejegyzésében, melyhez több hozzászólás is érkezett a követőitől.

 „Mázlista ez kislány ilyen anyával”

– írta egyikük.

„Maradjatok örökre Isten tenyerén!”

– szólt egy másik rajongó jókívánsága.

Máris mutatjuk a megindító felvételt az édesanyáról és újszülött lányáról:

Ördög Nóra négy nappal a 29. születésnapja előtt, 2010. szeptember 4-én mondta ki a boldogító igent Nánási Pál fotóművésznek. A házaspár első gyermeke, Nánási Mici 2013. május 6-án látta meg napvilágot. (Alig egy évre rá, 2014. augusztus 3-án pedig megszületett a sztárpár második gyermeke, Nánási Vencel is.)

Talán kevesen emlékeznek rá, de Ördög Nóri kislánya a vártnál korábban érkezett.

– Lett volna még egy-két hetem, épp egy ctg-vizsgálatra mentünk a kórházba hétfőn, ami kimutatta, hogy már fájásaim vannak, bár én ezt még egyáltalán nem éreztem. Megfigyeltek és kiderült, hogy ebből nemsokára szülés lesz – mesélte annak idején a műsorvezető a Fókuszban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.