Curtis nyáron költözik a barátnőjével

Újpest
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 10. 14:30
Óriási fordulatot vett Curtis élete, amióta zenésztársával, Majkával különváltak. Eleinte sokan szkeptikusak voltak az újpesti érzelmű zenész szólókarrierjével kapcsolatban, ám ő rácáfolt erre. Ráadásul a szakmai útja mellett a magánélete is fontos mérföldkőhöz érkezett.
Kiss Nikolett

Mozgalmas időszak vár Széki Attilára, vagyis Curtisre. A rapper nemrég bejelentette, hogy megvásárolta élete első házát – ezzel nagyon régi álma vált valóra. Az ingatlan már teljesen készen van, költözni azonban csak nyáron szeretne a zenész.

Vadiúj a ház, ezért nem kell várnunk semmilyen felújításra, gyakorlatilag bármikor költözhetnénk a párommal, Judie-val. Azonban úgy döntöttünk, hogy inkább megvárjuk a nyarat, mert akkor több időnk lesz, és sokkal nyugodtabban működhet az egész. A fiam, Doncsi már rettentően várja, hogy ott lakjunk. Mostanában egyre többször kérdezgeti tőlem, mikor ugrálhat már a medencébe – kezdte a hot! magazinnak a Curtis. – A párkapcsolatomban is nagy mérföldkő ez a ház, ugyanis ez lesz az első olyan hely, amit a kezdetektől úgy rendezünk be, mint a kettőnk otthonát.

Curtis és Judie között tökéletes az összhang (Fotó: Máté Krisztián)

Curtis és Judie már beszélnek a családbővítésről

Több mint három éve alkot egy párt Curtis és a kedvese, Barnai Judit. Az évek során a szerelmeseknek sikerült tökéletesen összecsiszolódniuk, számukra nem is kérdés, hogy együtt képzelik el az életüket.

Istenien megvagyunk. Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de valóban minden a legnagyobb rendben, szépen halad a kapcsolatunk. 

Szóba került már köztünk, hogy majd egy szép napon magasabb szintre emeljük a kapcsolatunkat, meg az is, hogy Doncsit megajándékozzuk egy kistesóval.

 Egyelőre viszont sehova sem szeretnénk sietni. Most a ház meg a költözés a nagy projekt, erre koncentrálunk – szögezte le.

A többszörös platinalemezes előadó úgy érzi, Judit személyében megtalálta élete párját, a legfontosabb szűrő azonban a kisfia volt.

Nem tudnék együtt lenni Judie-val, ha Doncsi nem kedvelné. Szerencsére mindkettőjükön láttam, és látom most is, hogy szeretik egymást, ez pedig mindennél fontosabb.

A friss hot! magazinban számos sztártörténetet olvashatnak (Fotó: hot! magazin)

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.