LEMONDVA

Lefújták Nagy Feró koncertjét: a szervező szerint szakmailag nem lenne egészséges megtartani

Létrehozva: 2023.04.25.

Két koncertet is bevállalt Nagy Feró néhány napon belül. A rajongók nem bánták volna a duplázást, az egyik helyszín azonban nem kért ebből, és az utolsó pillanatban lemondta a fellépést.

Négy nappal a tervezett fellépés előtt mondták le a Beatrice koncertjét! Nagy Feró és zenekara három napon belül két műsort adott volna, a Barba Negra ebbe azonban nem egyezett bele végül.

Feró két fellépésre készült, de az egyiket visszamondták Fotó: Knap Zoltán

Két fellépést terveztek

Sűrű hétvégére készült Nagy Feró és az idén 45. szülinapját ünneplő zenekara: pénteken a Barba Negrában lett volna fellépésük, hétfőn, azaz május 1-jén pedig a Tabán Fesztiválra várják őket. Utóbbinak állandó vendégei, immár húsz éve visszatérő fellépői a rendezvénynek. A rajongók nem bánták volna a duplázást, a Barba Negra annál inkább! Bár néhány napja még a hivatalos Facebook oldalukon kedvezményes jegyárral hirdették a koncertet, hétfőn azonban bejelentették: elmarad.

 

Feró korrekt akart lenni

A Kossuth-díjas zenészt meglepte a döntés, hiszen ő végig korrekt akart lenni, nem szerette volna egyik helyszínt sem cserben hagyni:
Teljesen más tematikát, látványvilágot terveztünk a két fellépésre, természetesen más dalokat is adtunk volna előmondta el a Ripost-nak nyilatkozta a nagypapa. − Hetekkel ezelőtt értesítettük őket, hogy a Tabánban is koncertezni fogunk. Végül a Barba Negrával jelképes jegyárban egyeztünk meg, hogy minél többen jöjjenek a koncertre. Aztán 24-én hétfőn derült égből villámcsapásként közölték velünk, hogy lefújják a koncertet – nyilatkozta a még mindig fitt és jó kedélyű rocker.

Hiába egyezkedtek, végül lemondták Feró koncertjét Fotó: Pesthy Márton

Reagált a helyszín

A Ripost felkeresésére a klub leszögezte, jó viszonyban vannak a zenekarral, nincs közük feszültség, ám a körülményeket tekintve mégsem akarták vállalni a koncertet.

− Egyszerűen a vezetőség szakmailag nem tartja egészségesnek hogy 3 napon belül két koncert legyen Budapesten, abban az esetben sem, ha eltérő programot ígér a zenekar. Számunkra a közönség a legfontosabb. Ahogy írtuk is, a zenekarnak sok szerencsét a jubileumi évhez és Boldog Születésnapot kívánunk" − fogalmaztak válaszukban, utalva arra, hogy a zenekar idén a fennállásának a 45. évfordulóját ünnepli.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal