Életmódváltásba kezdett Szögeczki Ági. Az egykori valóságshow-szereplő egyedülálló anyaként elhanyagolta az egészségét az elmúlt időszakban. Nemrég ébredt rá: nem elégedett azzal, amit a tükörben viszontlát.
Azon gondolkoztam, hogy közszereplőként akárhová megyek, nehogy azt higgyék, hogy esetleg terhes vagyok. Hiszen ennek semmilyen létjogosultsága sincs
– szögezte le az anyuka egy életmódváltással kapcsolatos videócsatornán.
„Egyszerűen nem éreztem magam jól a bőrömben, puffadtam, fáradékony voltam és sokszor küzdöttem migrénnel is.
Oka volt ennek az állapotnak: az elmúlt 7-8 hónapban képtelen voltam abbahagyni a nassolást. Esténként, miután a kisfiam elaludt, előkerült az édesség, ennek eredményeképpen fel is jött rám tíz kiló, nem tudtam felvenni a ruháimat.
Ez persze másodlagos, de voltam kivizsgáláson és szembesültem azzal, hogy egy hajszál választhat el a cukorbetegségtől, az inzulinrezisztenciától. Őszintén megijedtem, főleg mert az elmúlt egy évben több velem egykorú barátomat is elvesztettem, akikről sosem gondoltam, hogy betegek lesznek, hogy meghalhatnak. Felrázott ez az egész, hiszen a kisfiammal szeretnék lenni nagyon sokáig.”
Emiatt Ági drasztikus döntést hozott: néhány hete teljesen elhagyta az étrendjéből a cukort és a lisztet, a puffadásra pedig egy természetes hatóanyagú, emésztést segítő prebiotikumot tartalmazó készítményt szed.
„Nem csak külsőleg látom a változást. Minden téren jobban érzem magam, és az csak egy dolog, hogy az anyukám szerint is sokat fogytam már most, és büszke rám.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.