Véget ért egy korszak: komoly bejelentést tett Csobot Adél és Istenes Bence

vidék
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 31. 08:30
Új korszakba lép az életük, nagy lépésre szánták el magukat.
LA

Csobot Adél és Istenes Bence egy YouTube-videóban beszéltek nagy terveikről: úgy döntöttek, hogy vidékre költöznek, a tervek szerint augusztusban már el is foglalják az új családi fészket.

Istenes Bence, Csobot Adél, fotó Szabolcs László
Fotó: Szabolcs László

 

Nagy lépésre szántuk el magunkat, már régóta kacérkodunk ezzel a gondolattal. Nem hónapokról beszélünk, hanem az elmúlt évekről. Mi nagyon szeretjük a vidéki létet, a vidéki embereket, a vidéki emberek lelkületét, ezeket az energiákat, amit itt vannak

 

– mondta Bence.

 

A gyerekeink motiváltak minket erre, hogy nekik megadjuk ezt az életmódot. Ki is próbáltuk már Németországban, hiszen ott is egy hasonló környezetben éltünk, tehát volt viszonyítási alap. Most éreztük ennek az idejét, hogy tényleg a tettek mezejére lépjünk 

 

– tette hozzá Adél.

 

Vidéki lakosok leszünk, mert a Balaton-felvidékre fogunk költözni

 

- fejezte be Bence, majd hozzátették, hogy még egy nagy felújítás áll előttük.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.