Ünnep

Mi történt? Tóth Vera húga nem volt ott az énekesnő születésnapján

N.T.

2023. március 9. csütörtök 07:10

Tóth Vera március elején ünnepelte a születésnapját, melyre vőlegénye egy igazán megható ajándékkal készült.

Tóth Vera 38. születésnapjára a vőlegénye, Pauli Zoltán egy több órás hajókázással készült, melyre a család és a barátok is hivatalosak voltak, azonban Tóth Gabi nem volt jelen az ünneplésen.

Tóth Vera
Az énekesnő családja és barátai körében ünnepelte születésnapját Fotó: Knap Zoltán

A csodálatos dunai hajókázás során a Tóth Verát ünneplők a főváros gyönyörű panorámája mellett vacsorázhattak meg. Mint kiderült, Vera külön megkért mindenkit, hogy ne vegyenek neki ajándékot, mert úgy gondolja, a mai világban a legértékesebb dologok azok az élmények.

Most szerintem nincs értékesebb dolog annál, mint hogy együtt legyünk, és azokkal lehessél együtt, akiket szeretsz

– mesélte az énekesnő a TV2 Mokkájában.

Egy fontos személy azonban hiányzott az összejövetelről:  húga, Tóth Gabi ugyanis nem tudott jelen lenni, ő ugyanis éppen tüszős mandulagyulladásból lábadozott. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne töltöttek volna el együtt tartalmas időt, hiszen Veráék a születésnapja előtti napot végig Gabi kislányával, Hannarózával töltötték. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/hRhJniLZ_slKk0zKf5LVInw7_81u8P34wH8xnV5Q634/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwNTZiZWQ0YzllYTQ2MWM5MGVmOGY4YmEwMTA1ZTJm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kóbor Jánossal énekelt duettet Tóth Gabi: "Életem egyik legszebb és legmeghatóbb színpadi élménye volt!"

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510698_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO kezdett üldözni egy repülőgépet, ami perceken belül nyomtalanul eltűnt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20335_resized.jpg?avcount=1696446017
origo.hu

Zuglóban akart robbantani egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509667_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Le fog esni az állad Bodrogi Gyula vagány sportkocsijától, ezt látnod kell – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508167_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509180_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyászában szóltak be neki: Tajtékzott a dühtől Árpa Attila

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511334_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Számos négylábút mentettek meg idén a somogyi tűzoltók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20336_resized.jpg?avcount=1696446017
origo.hu

A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508027_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A belsőségek gyógyították meg az egykori vegánt: hiába evett zöldségeket, betegnek érezte magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696446017
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696446017
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/f1fGVMjjyZ_YaQLfvWcpmUbnf5PZJfvlRsitVnGMQdY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NjdiNDY5NzE5ZjRjMmE5NjU1N2NkNTM3YzkyMmZi.jpg
Válóper

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/nQBm3ctqqIJ2nwp3KjsnaDHlEsVUp1hlMl7f5XZrbUc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5MzJkMzEwYTJjMTQ2NzQ4NTAyMWE5ODJhZmQ5NWIx.jpg
VÁLÁS

Pár hete még együtt mosolyogtak: előkerült a válófélben lévő Som-Balogh Edináék utolsó fotója