ZAVAR

Debreczeni Zita kiakadt az óraátállítás miatt

BB

2023. március 27. hétfő 19:40

A hétvégén óraátállítás volt, egy órával előre kellett állítani az óráinkat. Ennek azonban nem sokan örültek. Így volt ezzel Debreczeni Zita is, aki ki is fejtette a véleményét.

Vasárnap hajnalban átléptünk a nyári időszámításba, azaz egy órával kevesebbet alhattunk, hiszen kettőről háromra kellett álltanunk az óráinkat. 
Ez sokakat felháborított, vagy csak összezavart, mivel az az egy óra is fel tudja borítani a bioritmusukat. Voltak, akik hangot is adtak a véleményüknek. Debreczeni Zita az Instagram-sztorijában fejtette ki a egyetértését.

Fotó: Sulyok László / Ripost

Az anyai szeretet végtelen című könyvből fotózott ki egy oldalt, mely pont az említett problémát taglalja az édesanyák szemszögéből. Az adott fejezetben szókimondóan elmondja az író, hogy nem tesz jót sem az anya, sem pedig gyermeke szervezetének, ha elcsúszik minden, hiszen a gyerekek nem tudják szabályozni az evést, a játékot, vagy éppen a lefekvést, így az egész eddigi megszokott rutin megborul.
A fejezet az ‘Aki az óraátállítást kitalálta, fényesre kinyalhatja a s*ggemet’ címet viseli, amire Zita egy kommenttel jelezte egyetértését.

Minden szava arany…

- olvasható a műsorvezető sztorijában.
 

Az Európai Unió úgy döntött, hogy 2024-ben minden országnak döntenie kell, hogy melyik időszámítást választja, a télit, vagy a nyárit, ezután már nem fogjuk állítgatni az óránkat. Eredetileg 2019-ben lett volna az utolsó, azonban az országok véleménykülönbsége miatt nem született egyöntetű döntés, így a választást kitolták 2021-re. Magyarország akkor a nyári időszámítás, tehát a mostani mellett döntött. Két évvel ezelőtt még javában tombolt a Covid-járvány, így nem ez a probléma élvezett elsőbbséget, a döntést pedig tovább halasztották 2024-re. Az, hogy jövőre végre megszabadulhatunk-e az óratekergetéstől, az kiderül idén. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049793_auto_resized.jpg
origo.hu

Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15688_resized.jpg?avcount=1685613612
teol.hu

Elfogta a TEK a szörnyű gyilkosság gyanúsítottját - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048938_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hónapos kutyatetem borzolja a kedélyeket: újabb fordulat Dolly volt menedzserének botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050506_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderültek a részletek Vastag Csaba titkos esküvőjéről: ilyen gyönyörű menyasszony volt a szerelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15679_resized.jpg?avcount=1685613612
origo.hu

Szabó Zsófi vetkőzéssel indította a napot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15689_resized.jpg?avcount=1685613612
life.hu

A Jövő Most: Mikroszkópos Gyökérkezelés a Hargitai Dental Studióban (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15690_resized.jpg?avcount=1685613612
koponyeg.hu

Gyomorégés: Mi okozza és hogyan enyhíthetjük? (x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4Tr5oqPuX4E12UdhHMlFZT9T1pBy0oAzN1U6V9shRpw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1ODUzZDY0ZDgxYjQ1ZmFhMjkxYzNkZDg3YWE3MWU5.jpg
Megcsalás

„Ha egy buli hevében lefekszik mással, nem szakítok” – elhajlási engedélyt kapott Mischinger Péter menyasszonya

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/62RhcaihLU7CGb3YCkU2iM-_Ax7PmCIChdnG-iF1VXY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2NGI5ZDY4OTE2MTRjM2ZiNDQzZDVhOTlhNzFhYjAy.jpg
HARCOS

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár