Utazás

"Ne félj az elválástól..." Szakított L.L. Junior és fiatal szerelme, Blanka?

Zs.

Létrehozva: 2023.02.03.

Módosítva: 2023.02.03.

Több mint két hónapig lesznek távol egymástól, betonszilárdságú kapcsolat kell (kellene) ahhoz, hogy ennyi időt kibírjon egy kapcsolat. A pletykák szerint viszont a régi tűznek már a búcsúzásuk előtt sem volt nyoma.

Külön programok, a közösségi médiában egymás nélküli fotók posztolása: bő egy hónapja nincs kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy még mindig együtt lenne L.L. Junior és Dárdai Blanka énekesnő. Az utolsó közös programjuk a novemberi, dominikai álomnyaralás volt, innen nagyon sok fotót posztoltak, illetve volt egy karácsony előtti pálinkázásuk is, aztán azóta semmi…

Természetesen a híres embereknek is van magánéletük, ők sem posztolnak minden privát pillanatot, de azért nagyon beszédes, ha egy páros egyik napról a másikra teljesen felfüggeszti a szerelmük nyilvános ünneplését. 

Junior már tavaly ősszel jelezte, hogy idén több mint két hónapra Dominikára utazik, ahol egy vállalkozást indít. Az énekes már az első interjúiban elmondta, hogy nagyon szeretné, ha a kisfia, Lacika vele utazhatna, a szerelméről, Blankáról azonban egyszer sem beszélt az utazással kapcsolatban. 

Különös beszélgetés a stúdióban

Ma már tudjuk, hogy a zenész volt felesége, Hopp Csilla nem engedte el a közös fiúkat, és az is biztos, hogy Blanka itthon maradt, vagyis Junior egyedül vágott neki a nagy útnak. 

LL. Junior
Junior a cikkünk megszületésekor már tengerparti pálmafákkal pózol Fotó: Markovics Gábor

L.L. Junior sokáig lesz távol, és a jelek szerint ugyan már beletörődött, hogy egyedül indul útnak, de erről még nem szívesen beszél. Szerda reggel például a TV2 Mokka stúdiójában volt, ahol meglehetősen furcsán viselkedett, amikor a műsorvezető, Iszak Eszter a kapcsolatáról kérdezte. Szürreális beszélgetés volt, Junior feltűnően zavarba jött, aminek talán az lehet az oka, hogy nem merte az élő adásban kamerába mondani, hogy már szakítottak Blankával. Helyette Iszak Esztit zrikálta, meglehetősen gyerekesen.

"Nem tudom, mi lesz az életemmel"

A műsor után telefonon kerestük meg L.L. Juniort, akitől egyenesen megkérdeztük: szakítottak Blankával? Mi lesz a szerelmükkel, ilyen sok külön töltött idő után? 

Junior erre dalban, Szécsi Pál, „Távollét” című örökzöld slágerének híres soraival felelt. 

– Ne félj az elválástól. A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja… A nagyokat fellobbantja. Csak ezt tudom mondani. És azt, hogy nem tudom, mi lesz az életemmel.

Blanka nem szeretne most beszélni

Felhívtuk a témában Dárdai Blankát is, aki nagyon szűkszavú volt. 

– Nem szeretnék megszólalni az ügyben – zárta rövidre a beszélgetést.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek