Ma lenne 100 éves Rátonyi Róbert – Lánya, Hajni: Akkor volt boldog, ha azt érezte, szükség van rá

A kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Rátonyi Róbert a múlt század második felének egyik legkedveltebb operettszínésze, táncos-komikusa volt. Harmincegy évvel ezelőtt hunyt el, és nem csak színházat neveztek el róla, a televíziónak köszönhetően mai napig egy-egy ismétlésnek köszönhetően találkozhatunk vele a képernyőn. Lányával – aki édesapja nyomdokaiba lépett –, Rátonyi Hajnival beszélgettünk évfordulója alkalmából, akit többek között arról kérdeztünk, milyen is volt édesapja a színpadon kívül a mindennapokban.

„Olyan, mintha minden nap velem lenne”

– Olyan, mintha minden nap velem lenne. Hetente látogatom a sírját, de természetesen a nagyobb évfordulókon is kimegyek hozzá a temetőbe. Máig itt vannak a holmijai, körülvesznek a képei, és nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá – kezdte lapunknak a művésznő. 

Eszméletlen hagyaték maradt utána, fantasztikus írások, albumok, mindent dokumentált, ezeket máig őzöm. Nagyon örülök és büszke vagyok rá, hogy nem élt hiába, hiszen nem csak a Rátonyi Róbert Színház viseli a nevét, Veszprémben hatodik éve rendezik meg a róla elnevezett operettfesztivált is, aminek hatalmas sikere van. Számos emlékműsort készítettek róla a halála óta, ami mindig megmelengeti a szívemet – mondta Hajni, aki már kilencéves korában egy színpadon állt az édesapjával, óriási sikereket értek el együtt. Mindez teljesen természetes volt számára, hiszen a testvérével – a zongoraművész ifjabb Rátonyi Róberttel – együtt ebbe a világba születtelek bele.

– A Plusz egy fő című műsorban közismert emberek családtagjaikkal készítettek produkciót. Mivel édesanyám civil volt, nem vállalta be. Apu megkérdezte, lenne-e kedvem hozzá, nekem pedig volt. Hatalmas sikert értünk el, utána többen is jelezték, hogy szeretnének nekünk közös jeleneteket és számokat írni. Kislány voltam, nekem ez szórakozást jelentett. Végül befejeztük, amikor azt éreztem, kinőttem belőle. 

Következetes és szigorú volt, de neki volt igaza, mert amit csináltunk, az mindig flottul ment. Élmény volt figyelni a munkamorálját és a maximalizmusát – mesélte a művésznő.

„Nagyon jó apa volt”

Rátonyi Róbert sokat dolgozott, de a családja is nagyon fontos volt számára. Az együtt töltött idő intenzív és tartalmas volt.

Gyakran otthon is leült az íróasztal mögé, ilyenkor sem kellett nekünk lábujjhegyen mászkálni, boldogan fogadta, ha a kérdéseinkkel hozzá fordulunk. Soha semmiről nem maradt le velünk kapcsolatban, mindenről tudott, nagyon jó apa volt. Társaságban viszont imádott viccelődni, sziporkázott, isteni humorral rendelkezett – fűzte hozzá Hajni, aki kérdésünkre arra is kitért, milyen tanácsokkal ellátta el az édesapja, miután a színészi pálya mellett döntött.

– Mély nyomot hagyott bennem az ő világa, imádtam a színházat és az illatát, így a gimnázium negyedik osztályában döntöttem úgy, adok egy esélyt magamnak. Ha nem sikerült volna a felvételim, más pálya mellett döntök. A szüleimnek csak akkor szóltam, miután beadtam a jelentkezésemet. Apu ekkor annyit mondott, nehéz ez a pálya, nekem pedig különösen az lesz, mivel az ő gyermeke vagyok. De azt is hozzátette, csak az számít, hogy én boldog legyek. 

Viszont ott elmondta őszintén a véleményét. Nem volt elfogult, de jól kritizált, amivel sokat segített. Bármilyen kérdésem volt, amit nem tudtam megoldani, ő egy mondattal helyre rakta a dolgokat, annyira értette ezt a világot – emlékezett a színésznő.

„Azt szerette, ha van dolga”

Rátonyi Róbert rendkívül sokoldalú volt, ha nem a színpadon játszott, könyvet írt, riportokat készített, filmezett, szinkronizált, sőt élete utolsó éveiben még rendeztt is. Lánya elmondása szerint mindig talált magának elfoglaltságot, amit kivétel nélkül imádott.

– Ajándék volt számára, amikor idősebb korára komoly feladatokat bíztak rá. Egész gyerekkorától írt, az iskolában még rádiózott is, fantasztikus írományok maradtak utána. Ő azt szerette, ha van dolga. Soha nem volt fáradt, keveset aludt, reggel 6-kor már az írógépnél ült, a Széchenyi Könyvtárban bérelt helye volt. Akkor volt boldog, ha azt érezte, szükség van rá – mondta a művésznő.