„Erről még soha nem beszéltem” – kitálalt az országos botrányról Megyeri Csilla

Megyeri Csilla
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 22. 12:00
Megyeri Csilla három napig zokogott a botrány kirobbanása után.

Mindig az volt az álma Megyeri Csillának, hogy országos médiában szerepelhessen, de nem úgy, ahogy ez először sikerült neki. A botrányról soha nem hallott részleteket osztott meg.

Megyeri eddig soha nem hallott részleteket árult el a botrányról Fotó: Sulyok László

 – mondta a MAKEUP/DOWN című műsorban Megyeri Csilla, aki mint ismert, azt mondta, hogy azok a hölgytársai, akik jobban néznek ki, mint „rusnyább” nőtársai, azok sokkal sikeresebbek.

„Emlékszem, amikor a vágónk kijött a vezérlőből, olyat röhögött, és tetszett neki. Egyébként valóban nyers volt, erős volt a megfogalmazás. Nem is jól fogalmaztam meg ezt az egész felkonfot. Illetve kihagytam a mondat elejéből azt a részt, hogy „brit kutatások szerint” – egyébként erről még soha nem beszéltem –, ezért úgy jött le, mintha az én véleményem lenne”árulta el a korábbi műsorvezető.

A témát egyébként Csilla esztétikai doktornője hozta fel, hogy hívja be vendégnek a tévébe, mert ez egy nagyon jó téma, egy létező dolog, köztünk él, beszélgessenek erről.

 – emlékezett vissza Csilla, aki az eset után úgy érezte, bocsánatot kell kérnie.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.