Győzike és Bea meglepően reagált a lányuk, Gáspár Virág szakításáról szóló hírekre

Gáspár Bea
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 03. 13:00
Reggel terjedt el a hír, miszerint Gáspár Virág és Fábián Krisztián szakítottak. A fiatalok egyelőre nem szólaltak meg, de a Bors felhívta Virág szüleit.
Bors

„Nem tudunk a szakításról” – ezt Gáspár Győző és Bea asszony mondták a Borsnak. Hétfőn ugyanis az egyik napilap azt írta egy névtelen forrásra hivatkozva, hogy szerintük szakított Gáspár Virág és párja, Fábián Krisztián.

Gáspár Győző és Bea megszólaltak Virág és Krisztián szakításának hírével kapcsolatban.
Fotó: Palikék Világa By Manna

Győző úgy fogalmazott lapunknak, nem tud a szakításról. Azt sem tudja, ki lehetett az a közeli ismerős, aki azt nyilatkozta az újságnak, hogy a fiatalok már nincsenek együtt, és ezt sajnálja az egész család. A Blikk azt írta, az illető szerint a pár karácsonykor még együtt volt, utána döntöttek a különválás mellett. Hogy mi lehetett a probléma, azt ő sem tudja, de azt elmondta, mindkettőjüket nagyon megviselte a dolog, és Bea és Győző is szomorúak, hiszen kedvelték Krisztiánt. Hozzátette, lányuk mellett állnak, és segítenek neki átvészelni ezt a nehéz időszakot.

Ám nemcsak Győzike, de a showman felesége, Gáspár Bea is azt mondta a Borsnak, nem tud a szakításról. Egy biztos, Virág oldaláról eltűntek a közös fotók, Krisztiánén még van egy közös kép. A család szilveszterkor Zalakarosról jelentkezett be, a képen a szülőkön kívül csak Virág és Evelin volt rajta. 

Korábban Győző azt nyilatkozta, mindig ilyen fiút akart a gyerekeinek, és alig várja a lánykérést, esküvőt, fiatalon szeretne nagypapa lenni. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.