Szabó Zsófi joggal döntött úgy, hogy egy időre elzárkózik egy esetleges új szerelem elől, hiszen a tavalyi év kicsit sem alakult szerencsésen számára ebből a szempontból. A szemfülesebb rajongók azonban úgy érzik, a sztáranyuka szíve kezd ellágyulni, most kollégájával, Miller Dáviddal boronálták össze. A két műsorvezető láthatóan ragyog egymás társaságában, nem mellesleg a képernyőn és a közösségi médiában is izzik köztük a levegő. Legutóbb például szívecskékkel üzentek egymásnak...
Tagadhatatlan, hogy meg van a kémia Szabó Zsófi és kollégája, Miller Dávid között, s bár a műsorvezető újévi fogadalmában kijelentette, véletlenül sem akar szerelmes lenni, úgy tűnik, a csillagok mást jósolnak neki. A Ripost megkereste Baki Réka asztrológust, hogy megkérdezzék, lehet-e közös jövője a két sztárnak. A válasz kicsit sem volt meglepő: szinte a sors is egymásnak szánta őket.
Zsófi késői szűz jegyben született, Dávid pedig a bika jegyében. Mindkettő földjegynek számít, ami már alapvetően magában foglalja a harmóniát és a stabilitást. Gyakorlatiasak, megbízhatóak, racionálisak, két lábbal állnak a földön, családcentrikusak és fontos számukra a személyes tér és a karrier is. Tehát már ebben is nagy a hasonlóság köztük, arról nem is beszélve, hogy a romantikus kapcsolatok terén is kifejezetten összeillik ez a két jegy. A születésük napján látható bolygóállások szerint módfelett jó párost alkothatnának, és a holdjaik is jól kapcsolódnak egymáshoz.
- kezdte lapunknak Baki Réka, aki kiemelte azt is, hogy februárban meglehetősen romantikus hónapnak nézhetünk elébe, azaz új szerelmek is köttethetnek.
- A Vénusz a halakba lép, a párkapcsolatok terén ez egy nagyon jó időszaknak ígérkezik. Ez február 20-ig tart majd, ilyenkor kialakulhat akár új szerelem, akár plátói is - tette hozzá az asztrológus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.