
Tavaly novemberben vált hivatalossá, és rögtön hatalmas port kavart, hogy sorozat készül a 2001-ben elhunyt, eMeRTon-díjas magyar énekesről, Zámbó Jimmyről. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a család egyre inkább kifejezi nemtetszését a sorozattal kapcsolatban. Nehezményezik, hogy a Király című TV műsor hazugságokat állít a legendáról, és nem tartják jogosnak azt a negatív képet, amit Jimmyről rajzol az RTL. Hétfő délután a legidősebb Zámbó fivér, Tihamér írta ki közösségi oldalára, mit gondol a sorozatról és az abban bemutatott Jimmy-képről.
– Sajnos elég sok negatívumot, megalázó, és öcsém hitelét romboló véleményt hallottam a filmről.
Az emberek nem veszik tudomásul, hogy ez egy fikció, hazugságon alapuló kitalált film, amiben semmi nem valós.
Igen nehéz mindenkinek elmagyarázni, hogy egy fiatal hölgy írta a forgatókönyvet, aki semmit nem tudott az öcsémről. Hangsúlyozom, a szereplők karaktere és maga az egész film egy kitalált, fikció, és nem véletlen írják oda, hogy hazugság. Remélem, az öcsémet nem a fikciós film után ítélitek meg. Ő egész más ember, jó ember volt – olvasható a testvér Facebook-posztjában.
Korábban már Zámbó Árpy is kifejtette nemtetszését. Elárulta: fogalma sem volt arról, hogy Nagy Ervin alakítja majd a testvérét. Szerinte Ervin nagyon tehetséges művész, de nem tartja egyszerű feladatnak, hogy eljátssza Jimmyt. Árpy úgy gondolja: megkérdőjelezhető a produkció döntése, és sokkal szívesebben látta volna, ha valaki olyan bújik a a címszereplő bőrébe, aki közelebb állt a családhoz, és jobban ismerte az énekest. Ezt csak fokozta, hogy Ervin egy hónappal ezelőtt elmondta: szerinte Jimmy motivációja egyes egyedül az volt, hogy kivívja édesanyja szeretetét. Ezt már Árpy sem tudta szó nélkül hagyni.
– Nem igazán értem, mert ő sosem volt a rokona, nem tudhatja. Egy olyan ember ítélkezik egy másikról, aki lehet, hogy korábban azt sem tudta, ki az a Zámbó Jimmy. Gondolom a könyvekből megítélte, hogy milyen élete volt. Ez így nem korrekt, mert azt, hogy kapott-e elég szeretetet, csak a családja tudhatja. Azt tudom mondani, hogy Nagy Ervin boldog ember lehet, amiért egy ilyen csodálatos embert és egy rendkívüli előadóművészt a képernyőre vihet és megszemélyesíthet. Nem én leszek a bírája, hanem azok, akik esetleg nézni fogják és szerették, ismerték Jimmy-t… – nyilatkozta a Borsnak korábban Zámbó Árpy.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.