Molnár György Elefánt: Nincsenek áttétek a szervezetemben

Omega
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 30. 03:00
Nehéz évet tudhat maga mögött Molnár György Elefánt. Az Omega gitárosának tavasszal újult ki a rákja, a hosszú, küzdelmes időszak után viszont boldogabban indul az új éve, ugyanis a legutolsó vizsgálat jó eredményt hozott: nem alakultak ki áttétek a szervezetében.
Soltész Mónika

Három év után újult ki Molnár György daganatos betegsége. Tavasszal meg kellett operálni, hetekig aggódott érte a családja, a zenésztársak, sikerül-e újból felépülnie. Nyáron lapunknak úgy nyilatkozott, nincs jól, de mindent elkövet gyógyulása érdekében. A Bors újra érdeklődött hogyléte felől, és nagy örömünkre már a hangján is érezhető volt, sokkal jobban van.

– Nem lehet összehasonlítani az állapotomat az elmúlt hónapokhoz képest. Még nem vagyok száz százalékban a régi, de az elmúlt hónapokhoz képest összehasonlíthatatlanul jobban vagyok, az erőm kezd visszatérni. Bízom benne, hogy a helyzet még sokat fog javulni – kezdte. – A műtét március 29-én volt, az áprilist és a májust végig feküdtem, júniustól kéthetente jártam kontrollra. 

Néhány hete egy radiológiai CT-vizsgálatot végeztek rajtam, kontraszt anyagot juttattak a testembe, és hála Istennek semmilyen áttétet nem mutatott ki a szervezetemben. 

Január elején kerül sor egy újabb ellenőrzésre – mondta érdeklődésünkre.

Molnár György Elefánt, Omega
Nyolc hónap telt el a műtétje óta, az utóbbi hetekben sokat javult az állapota

Családja adott erőt a gyógyulásához

A család szeretete és az élni akarás sokat tett a gyógyulásához.

Az ad erőt számomra, amikor hazajön a fiam és elújságolja, hogy ötöst kapott az iskolában. 

A gyermekeim még kiskorúak, 14 és 16 évesek lesznek hamarosan. A kisebbik hatosztályos gimibe, a nagyobbik nyelvi előkészítőre jár, egyszerre fognak érettségizni. A lányom pedig már megajándékozott egy tündéri kisunokával, Bulcsúval. Őt már sikerült zeneileg megfertőznöm, nemrég gitároztam neki, majd kapott a nagymamájától egy hangszert, azóta nem hajlandó letenni. Állandóan azzal és egy kalappal a fején közlekedik. Tavaly július 7-én született, nemrég múlt egyéves, úgy is hívom, hogy 007-es. A családunk szeme fénye – mondta boldogan a büszke nagypapa.

Végre aggodalom nélkül telt a karácsony

Az örömhír természetesen jó értelemben rányomta a bélyegét a szeretet ünnepére is, végre aggodalom nélkül töltötték ezeket a napokat, és a pozitív eredmények tudatában nyugodtabban áll az új évhez is.

– Boldogan telt a karácsony, együtt ünnepeltünk a feleségemmel, a fiaimmal, a lányommal. Egyedül a kisunokám hiányzott a családi összejövetelről, mert sajnos lebetegedett. Nagy sütés-főzés volt, mint ahogy ilyenkor mindenhol szokás. Szeretnék még legalább negyven új évet! – fogalmazott a zenész.

Omega
"A rajongóknak is meg kell értenie, hogy ez egy végleges állapot." Fotó: Koszticsák Szilárd

„Potyogtak a könnyeim”

Molnár György az augusztusban megrendezett Omega fesztiválon, Őriszentpéteren lépett utoljára színpadra. Betegsége miatt különösen megterhelő volt számára. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, ugyanis ott végérvényesen lezárta a zenekar hatvanéves pályafutását.

A rajongóknak is meg kell értenie, hogy ez egy végleges állapot. Miután hárman meghaltak – Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János – a zenekarból, lehetetlen őket pótolni. 

Mindegyikük kedves volt számomra. Az Omega 60 előadás egy kínszenvedés volt nekem. Amikor előre néztem, nem láttam Kóbort a mikrofonnal a kezében, helyette egy vadidegen ember állt ott. Nem tudom ebből mennyit vett észre a közönség, de hátat kellett fordítanom, mert potyogtak a könnyeim. Muszáj volt megemberelnem magam, hogy vissza tudjak fordulni. Nem tudom már elképzelni másokkal, másképpen. Ráadásul fizikailag is gyenge voltam, a hosszú autóút megviselt. Öt számot vállaltam, de az elsőnél rettenetes szédülés jött rám, forgott velem a világ. Abban a pillanatban azt sem tudtam, hogyan csinálom végig az előadást. 

Egy lelki nyomás volt, és még jobban megerősítette bennem, ezt nem szabad folytatni.

 Az Omega éljen az embereknek a tudatában, talán az magasabb szint is, mint fizikálisan megjelenni. Ez az öt ember jóban-rosszban úszott együtt hatvan éven keresztül. A dalaink megmaradnak az utókornak – mondta a zenész.


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.