Vége

Hiába küzdött a TV2 sztárja, nincs többé helye a műsorban

Cs.G.

Létrehozva: 2022.12.07.

Mischinger Pétert jelölték a pirosak, hogy küzdjön meg a bennmaradásért. A volt Exatlon-játékosnak a hét elején Vikivel alakult ki egy kisebb konfliktusa, ami miatt a csapat kirekesztettjévé vált.

Kedden egy újabb termelési versenyben hirdettek eredményt a TV2 Farm VIP-ban. A sárgák magabiztosan nyerték meg a két előnyt biztosító játékot, majd a feladatot is könnyedén végrehajtották. A sárgák ezért megnyugodhattak, azonban a pirosaknak újabb farmgyűlésen kellett kiválasztaniuk, kire teszik az útilaput. Mischinger Péterre esett a választás, aki Szorcsik Vikit hívta ki, hogy ügyességi párbajban mérjék össze erejüket. Ő végül úgy tűnik, rosszul választott, ugyanis Viki jobbnak bizonyult, így Petinek kellett elhagynia a Farmot.

FarmVIP
Péternek kellett távoznia. Rosszul mérte fel az erőviszonyokat, kikapott Szorcsik Vikitől  Fotó: TV2

– A vikingeknél volt régen egy szokás. Vitás helyzetben úgynevezett istenítéletet hajtottak végre. Ennek a lényege annyi volt, hogy a két harcos felállt egymással szemben és megküzdöttek, és aki nyert, annak volt igaza. Ebben az esetben azt gondolom, le kell vonnom a tanulságot, és még több önmérsékletet kell gyakorolnom. Miközben azt is gondolom, hogy nem szabad túl sokáig elfogadnom olyan dolgokat, amik számomra elfogadhatatlanok. Nem szabad elmenni addig, hogy ez robbanjon, bizonyos dolgoknak időben megálljt kell parancsolni – kezdte Péter, majd társainak csak ennyit mondott útravalóként: 

Élvezzétek, ilyen többet nem lesz. Mosolyogva, végig, és hozzátok ki belőle a maximumot.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713496809
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713496809
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713496809
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713496809
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók