Csoda

Igazi csoda: Cserpes Laura meggyógyította magát

H.A.

Létrehozva: 2022.12.03.

Csoda történt, olyan, amilyet még az énekesnő orvosa sem látott egész praxisa során. Cserpes Laura hitről és életmódváltozásról beszélt a követőinek.

Cserpes Laura élő bejelentkezésben beszélt rajongóinak az egészségi állapotáról. Az énekesnő elmondta, pajzsmirigy alulműködése hét éve kezdődött. Betegsége lelkileg is nagyon megviselte, sokáig nagyon "lent" volt. 

Azonnal elkezdett gyógyszert szedni, ez zavarta. Igyekezett nem betegségtudattal élni, és habár mindent megtett, rendszeresen sportolt, nem tudott formába kerülni.

 Folyamatos vérvételekre járt, inzulin rezisztenciát is megállapítottak nála, ami, ahogy fogalmazott, a cukorbetegség előszobája.

A Megasztári egykori felfedezettje azt kérte követőitől, ha bármi olyat tapasztalnak testükön, ami addig nem volt, vizsgáltassák ki magukat, mert bizonytalanságban élni szörnyű. Nem csodálkozott, hogy beteg lett, azt mondta, össze-vissza evett, nagyon stresszes volt, rengeteg showműsorban szerepelt.

Nem tétlenkedett, életmódott változtatott. A tejet és a glutént száműzte az életéből, rengeteg friss zöldséget, halat, csirkét, rákot kezdett el fogyasztani. A fehér cukor és a fehér liszt semmilyen formában nem található meg az ételeiben. Szívesen főz, imádja a leveseket. 

 

Körülbelül egy éve kezdődött az, hogy hatalmas görcsökkel járt számára a menstruáció. Először arra gyanakodott az orvosa, hogy ez posztcovid-tünet, de a következő hónapban sem volt változás. Laura úgy fogalmazott, fürdőszobában földön fekve szenvedős napjai voltak. 

Azonnal kivizsgáltatta magát, és kiderült, egy 5 cm-es cisztája volt, fél éven belül meg kellett volna műteni.

Első útja egy bioboltba, a második egy könyvesboltba vezetett. Rengeteg vitamint vett és egy könyvet, ami a pajzsmirigy alulműködés kezeléséről szólt. Folytatta az egészséges táplálkozást, addigra a gyulladás miatt már a bőrével is problémája volt. A könyv irójának tanácsára három napig egyfolytában aludt, bezárkózva, tv nélkül, ezzel egyszerűen újrindítva az életét. Azokat a kapcsolatait, amik csak elvettek tőle, kiiktatta az életéből. A műtétet egy foggyulladás miatt el kellett halasztani, de eljött az ideje. Édesanyja vitte hajnalban a klinikára, izgult, de az orvos megnyugtatta, hogy vigyáz rá, nem lesz semmi gond. Az utolsó vizsgálatot a szabályok értelmében egy másik orvos végezte. Csoda történt, Laurának eltűnt a cisztája. Összesen három orvos nézte meg az eredményt, megerősítették, nincs ciszta. Az orvosa ilyennel még nem találkozott a praxisa során.

Laura úgy fogalmazott, van egy nagyon erős hite, de az emberi oldal is kellett ehhez. Mindent megtett azért, hogy meggyógyuljon. Az énekesnő kicsattanó formában válaszolt a rajongók kérdéseire, a lakásban nem egyedül volt, egyszer kiszólt a szerelmének is. Nemrég azt nyilatkozta, jól működő párkapcsolata van és lehet, hogy öt gyereke már nem lesz, de soha nem lehet tudni. Szeretne gyereket.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713625819
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145069_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713625819
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713625819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713625819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713625819
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?