A pakisztáni származású skóciai séf, aki akkor fedezte fel a népszerű fogást, amikor egy doboz paradicsomlevesből akart szószt készíteni az éttermében a hetvenes években, 77 éves korában, hétfőn halt meg unokaöccsének közleménye szerint.
Mint mondta:
nagybátyjának az étterme volt az élete, perfekcionista volt, minden napját ott töltötte, de ritkán evett csirke tikka maszalát.
Ali egy 2009-ben adott interjújában felidézte, hogy a csirke tikka maszalát aztért találta ki, mert egy vendég arra panaszkodott, hogy túl száraz a csirke tikka. "Arra gondoltunk, akkor valamilyen szószban kell elkészíteni a csirkét, úgyhogy attól fogva joghurttal, tejszínnel és fűszerekkel ízesített szósszal főztük a csirke tikkát" - mesélte.
Ez a fogás lett a brit éttermek kedvence. Az étel pontos eredetét nehéz meghatározni, általában úgy írják le, mint a nyugati ízléshez igazított curryt.
Ali elárulta, hogy sok vendég nem akar csípős curryt enni, ezért készítik joghurttal és tejszínnel.
Robin Cook korábbi brit külügyminiszter egyszer a brit kultúra fontos részének nevezte a fogást, 2009-ben kampány is indult, hogy az étel kapjon védett státuszt az Európai Unióban, de végül ezt nem sikerült elérni.
A Pandzsábból származó Ali még gyermekkorában érkezett szüleivel Glasgowba, ahol 1964-ben nyitotta meg Shish Mahal nevű éttermét. Mint mondta, ezt az ételt ajándéknak szánta, amivel meg akarta hálálni, hogy Glasgow befogadta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.