Szakítás

Kiderült az igazság: együtt van-e még Árpa Attila és a Nagy Ő győztese

P. E.

Létrehozva: 2022.12.09.

A való életben mégsem jött össze a kapcsolat Árpa Attila és választottja között.

Először állt a nyilvánosság elé a Nagy Ő szerelmespárja. Amióta Árpa Attila hosszas keresgélés után végül Timit választotta párjául, mindenkit csak az érdekel, hogy vajon tovább gyűrűzik bimbózó kapcsolatuk vagy gyorsan zátonyra fut és mindez csak egy fellángolás volt!? Exkluzív interjúban beszéltek őszintén a műsor óta eltelt időről, legjobb pillanataikról és arról is, mi az, amit inkább elfelejtenének.

Árpa Attila és Timi
 

Úgy fogalmaznék, hogy ez a műsor egy kaland volt, egy romantikus mese, és igenis voltak benne valódi érzelmek. A végén, amikor Toszkánában néztük a tájat, nem csak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is. Mint egy happy end

– vallotta Árpa Attila a Tények Plusznak.

A várva várt szerelem tehát elmaradt. Felmerül a kérdés, mi lehetett a gond, ami miatt nem jött össze. Erről azonban egyik fél sem szeretett volna beszélni.

– Annak, hogy ennek a való életben nem lett folytatása, vannak különböző okai, de nem biztos, hogy ezeket meg akarjuk osztani – fogalmazott Árpa Attila. 

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ami Toszkánában történt, az ott is maradt. Nem folytatódott a romantikus tündérmese a Nagy Ő befejezése után, és bár a kapcsolatuk nem jött össze, nem rossz szájízzel váltak el egymástól.

– Nem váltunk el haraggal, jó a kapcsolatunk, néha beszélünk, sőt, még a színházban is megnéztem Attilát – mesélte Timi. 

Bár a döntést, hogy külön folytatják, együtt hozták meg, mégis mindketten újból belevágnának a megható és felkavaró utazásba, még a végkifejlet ismeretében is. 

Árpa Attila azért azt még elárulta, a műsor óta nem randizott senkivel.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753077_auto_resized.jpg
origo.hu

A kandalló előtt tette ki hatalmas melleit Baukó Éva - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22746_resized.jpg?avcount=1702077611
origo.hu

Mindenkinek megmutatta gigantikus melleit a szuperszexi színésznő - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752504_auto_resized.jpg
vg.hu

Jöhetnek az uniós források Magyarországra – döntöttek az uniós pénzügyminiszterek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752966_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezek a csillagjegyek lapátolni fogják a pénzt 2024-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752515_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sűrűsödnek a liverpooli gondok – hol lesz hely Szoboszlainak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22752_resized.jpg?avcount=1702077611
origo.hu

Horváth Gréta kis bugyija nem sokat takar, néhány pántból áll csak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750779_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyaloglással fogyni? Naná, hogy lehet! Edzéstervet is mutatunk hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751635_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyot drágul az ásványvíz januártól: mutatjuk, mire figyeljenek a szemfülesek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702077611
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702077611
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702077611
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/bJoDzOOxfgix7RUTxEnLsLaPtaBjCm4DqvXpCouaX6U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyMjIyN2M5NDdkOTRmNTk5ZjY4MzNhNzZkZDYyMjIy.jpg
UDVARLÁS

Ez a híres bombázó is levette a lábáról Demcsák Zsuzsa vőlegényét

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/c6E877hyFCFFmOH0T4DW3ohgHeE9eIsZZU_eIlSyY3E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjY2I3MDJhOTY4YjRiM2U5OGM0ODIzMDYxMjI1ZWIy.jpg
Emlék

Hányattatott gyerekkoráról vallott Kautzky Armand: „Másokkal kellett osztozkodnunk a szobákon, a fürdőn”